Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Felhő Ibolya: Mária Terézia úrbérrendezése a Buda és Pest környéki helységekben = Die urbariale Regulierung von Maria Theresia in den Ortschaften bei Buda und Pest 121-159

Óbudához hasonlóan Csepel is fejedelmi, majd királyi, ill. királynéi birtok volt, ahol uralkodói kastély állott még II. Lajos idejében is. Oláh Miklós leírása alapján valószínű, hogy mezővárosi kiváltságokat élvezett. A török uralom megszűnésekor azonban már lakatlan volt s csak 1717-ben települt be újra, délszláv és német lakosokkal. 1720-ban 19 jobbágycsaládot írtak össze a faluban. Először Savoyai Eugén herceg volt a földesura, majd Mária Krisztina főhercegnő és férje, Albert tescheni herceg birtokába került s a ráckevei kamarai uradalomba tartozott. A Csepellel szemben a Duna jobb partján fekvő Promontorium — mint egykorú „Promontorium Csepel" elnevezése is mutatja — eredetileg szőlőhegy volt és Csepelhez tartozott. A csepelieken kívül a XVIII. század elején budai és pesti polgároknak volt itt szőlőjük. Csak 1736 táján települt be s 1737 — 1739 között alakult községgé. Szántó- és rétterülete egyáltalán nem volt, csupán szőlőbirtoka volt a lakosok egy részének. Ez a helység is Savoyai Eugén herceg birtokából került a ráckevei kamarai uradalomhoz. A többi hét helység közül mindössze kettő: Palota és Csaba vészelte át lakott helyként a török időket, de az utóbbi is sok új betelepülővel gyarapodott a XVIII. század elején. Hidegkút, Tétény, Cinkota, Keresztúr és Soroksár elpusztult a török uralom idején és csak a felszabadító háborúk után kezdett ismét benépesülni. 1715-ben már mindegyik lakott hely, kivéve Soroksárt, amelynek szervezett újratelepítése 1741-ben indult meg. A lakosság eleinte eléggé kisszámú: 1715-ben Tétényben 7, Keresztúron 10, Hidegkúton 11, Palotán 25 adózó jobbágy családfőt írtak össze. Néhány évtized alatt eltérő mértékben ugyan, de mindenütt jelentősen nőtt a lakosság száma

1

. (Pl. Palotán megnégyszereződött, Hidegkúton, Keresztúron tízszeresére emelkedett a családfők száma.) Az úrbérrendezés idején Soroksár volt a legnépesebb a hét helység között; itt kb. feleannyi volt a családfők száma, mint Óbudán, ahol 672 családfőt írtak össze. A hét helység mindegyike más-más család, ill. családok birtokába került. A földesúrnak járó szolgáltatásokat közvetlenül az úrbérrendezés előtt Palotán, Csabán és Soroksáron szerződés, Hidegkúton, Cinkotán és Keresztúron szokás, Tétényben urbárium szabályozta. Mielőtt azonban rátérnénk az érintett tizenegy helység helyzetének részletes tárgyalására, szükséges egy pillantást vetnünk egész Pest megyének úrbéri viszonyaira és úrbérrendezésére. Altalánosságban elmondhatjuk, hogy a török hódoltság után újra benépesült Pest megyében a telepítések alkalmával kötött kedvező szerződések s a viszonylagos földbőség következtében a jobbágyság előnyösebb viszonyok között élt, mint a népes, szűkhatárú nyugat-dunántúli falvakban, ahonnan az úrbérrendezést kiváltó parasztmozgalmak kiindultak.

2 Pest megye azonban mégsem volt teljesen mentes az elégedetlenségre mutató parasztmozgalmaktól. Tudomásunk van arról, hogy 1766-ban közvetlenül az úrbérrendezés előtt megmozdulások történtek Nagykőrösön, Kiskőrösön, Solton, Vecsén és Tétényben s 1766 nyarán a megye tisztikara szerint már annyian voltak a lázongások, engedetlenségek miatt befogott parasztok, hogy kevés volt a megyei hajdú őrzésükre.

3 Jellemző a 1 A helységek történetére vonatkozó részletes adatokat 1. Qalgóczy Károly : Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült megye monographiája I. kötetében (Budapest, 1876) és a Magyarország vármegyéi és városai (szerk. Dr. Borovszky Samu) Pest—Pilis—Solt —Kiskun vármegye e. két kötetében, (Budapest, 1910.) 2 Lukács Zsófia: A szerződéses jobbágyok helyzete hazánkban a XVIII. század folyamán a Mária Terézia-féle úrbérrendezésig. Budapest, 1937. 3 Vörös Károly: Az 1765 —66-i dunántúli parasztmozgalom és az úrbérrendezés; a „Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon" c. kötetben (szerk. Spira György), Budapest, 1952. 335. 1. 122