Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

NAGY ISTVÁN: A kézművesipar fejlődése és a céhrendszer reformja Pesten a XVIII. században. 1690-1780

voltak, föléjük 1746-ban Bécsben egy központi szervet, ún. Universalkommerzdirektoriumot állítottak.) A Kommerzialgewerbé-hez általában a szövőipar, a luxusipar s a fémipar szakmáit sorolták, s az ilyen céhes iparágakról az egyes tartományokban külön kimutatást kellett készíteni. Az ilyen céhes iparágaknál a mesterjog, a polgárjog adományozása a Kommerzcollegium-ok hatáskörébe tartozott, a mesterek nagy kedvezményeket élveztek a felvételi taksák fizetésénél. Továbbmenve az ilyen ipari foglalkozásoknál nem erőltették a céhek felállítását, sőt ha a szakmában már jelentős háziipar volt, akkor a szakma céhes részének céhes kötelékeit teljesen fellazították. A vidéki takácsok pl. céhes kötelék nélkül szabadon dolgozhattak, s a takácsmesternek — ha neki tetszett — szabad volt a céhtől elszakadnia és önállóan dolgoznia.

148 Az osztrák iparpolitika tehát a kapitalista jellegű ipar fejlesztése szempontjából fontosnak ítélt iparágakat (Kommerzialgewerbe) egészen más bánásmódban részesítette, mint a helyi ellátást biztosító céhes mesterségeket (pék, mészáros, molnár, kádár, kőműves stb., ezek az ún. Polizeygewerbé-hez tartoztak). A pesti céhes ipar szabályozásánál a kormányzat — amint láttuk — ilyen megkülönböztető politikát nem alkalmazott. A céhvisszaélések megszüntetésére, a céhmonopólium gyengítésére stb. vonatkozó rendszabályok minden céhes foglalkozást egyaránt érintettek, tekintet nélkül arra, hogy azok a nagyipar fejlesztése szempontjából számba jöhettek avagy nem. A helytartótanácsi céhpolitika alapjában véve csak annyiban törekedett a céhek állami ellenőrzésére, hogy a helyi igények ellátását, elsősorban az élelmezési iparágakban, minél jobban biztosítani lehessen, hogy a kézművesipar fejlődése a közvetlen környék szükségleteivel lépést tartson. A céhek visszaélései ugyanis sok esetben ezt sem tették lehetővé. A céhek, bár azokat az állam ellenőrizte, a városi hatóság alá s nem közvetlenül a helytartótanács vagy más kormányhatóság alá tartoztak, s a mesterjog, a polgárjog adományozása is a helyi hatóságok hatáskörében maradt. Az egyes céhek között a felvételi taksa dolgában sem tettek semmi különbséget, különleges kedvezményekhez a mestertaksa terén egyetlen egy céh sem jutott. A helytartótanács egyetlen egy kézműves foglalkozásnál sem igyekezett a céhkötelékek lazítására, sőt a nagyipar fejlesztésére alkalmas iparágaknál is a céhek felállítását szorgalmazta. Magyarországon nem voltak a kereskedelem és a nagyipar fejlesztését irányító külön hatósági szervek, nem volt külön alap — mint pl. Ausztriában a Commerzial-Fundus — manufaktúrák és egyéb gazdasági létesítmények támogatására.

149 Az ipart — a kézművesipart, a háziipart vagy a manufaktúrát egyaránt — a helytartótanács ellenőrizte, nagyjából arra az igen általános és egyszerű álláspontra helyezkedve, hogy Magyarországon az ipar igen fejletlen, ez az ország gazdasági életére igen rossz hatással van, tehát az ipar fejlődését elő kell mozdítani. Ez a céhpolitika terén nem a céhes kötelékek lazítását, hanem azok kiterjesztését jelentette, pedig a nagyipar céhes alapból csak ott tudott kifejlődni, ahol az ipari fejlődés a céhes kereteket áttörte, s a céhes ipar a háziiparral együtt a kereskedők közreműködésével létrehozhatta az egyszerű tőkés kooperációt, illetve a manufaktúrát. A helytartótanácsnak a pesti céhekkel kapcsolatos politikája tehát nagy vonalakban azonos volt azzal, amelyet Ausztriában csupán a helyi szükségleteket ellátó céhes foglalkozásoknál lehetett tapasztalni, s amely természetesen Ausztriában is a céhek fokozottabb állami ellenőrzésével járt együtt. Pesten a mesterek hatósági kényszerrel való felvétele dolgában is csak annyiban tértek el ettől az irányzattól, hogy Ausztriában a helyi szükségletek ellátását szolgáló iparágaknál a céheknek a mesterek felvételénél rendszerint több szavuk volt. Pedig a pesti céhes mesterségek között is voltak olyanok, amelyek a bécsi fogalmak szerint a ,,Kommerzialgewerbé"-hez tartoztak. Egy 1755. évi, Alsó-Ausztriában a „Commercium"-hoz tartozó kézműves szakmákat feltüntető kimutatást alapul véve, a pesti kézműves szakmák közül a kardműves, sárgarézműves, kalapos, gombkötő, pokróckészítő, tímár, tűkészítő, paszománykészítő, harisnyaszövő, posztókészítő, órás, takács, irhakészítő, mértani eszközöket gyártó mesterségeket szintén a nagyipar kifejlesztésére 148 Pribram, К. : i. m. I. 22 skv., 38—39., 56., 134—135. 149 Eckhart, F. : A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon Mária Terézia korában. Budapest, 1922. 94. 95