Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

NAGY LAJOS : Buda polgársága a XVII. század végén

NAGY LAJOS BUDA POLGÁRSÁGA A XVII. SZÁZAD VÉGÉN Buda XVII. század végi történetével kapcsolatosan a szakmai érdeklődésűek éppúgy, mint a várostörténet, a múlt élet iránt érdeklődők sokszor felvetették azt a kérdést, hogy a török uralom alól való felszabadítás éveiben és hónapjaiban a teljesen kiégett és elpusztított város hogyan népesült be, s hogyan vált — s vajon csak a régi idők emlékeképpen-e — ismét az ország nemcsak nevezett, de valóságos fővárosává. E kérdésfelvetés mögött minden esetben az a természetes kíváncsiság is lappangott és lappang, hogy megismerjék azokat a gazdasági és társadalmi erőket, tényezőket, amelyek meghatározták az ország ekkor legjelentősebb városának az alakulását, fejlődését. Idézhetnénk sorban — a XIX. század első felétől kezdve napjainkig — azokat, akik ennek a kérdésfelvetésnek a szükségességét érezték, fontosnak tartották, sok esetben, ha kimondva nem is, de az általuk ismert és feldolgozott forrásanyag csoportosításával, értékelésével, erre utalva. Volt-e, maradt-e Budán lakosság a felszabadító ostromok után? Az eddig feltárt forrásanyag alapján, s különböző elbeszélő források, útleírások alapján úgy tudtuk, hogy nem. Került elő azonban néhány adat, amely azt bizonyítja, hogy az ostromok nagy pusztításai után is voltak (költöztek ide vissza) olyan lakosok, akik a török uralom alatt is itt éltek, akiknek itt — főleg a Vízivárosban — házuk, a budai hegyekben szőlőjük volt. Voltak viszont feladatok, amelyeket el kellett végezni, voltak romok, használható romok, ezekbe csak a katonaság költözött? A házak építésére bőségesen vannak adataink, a katonaság elhelyezésére szolgáló kaszárnyák építéséről még több szó esik a budai kamarai inspektorátus levéltárának irataiban. Voltak tehát a katonaságon kívül is városlakók. Kik ezek a városlakók? Az újjáépülő város történetével foglalkozók általában a haditanács 1686. szeptember 29-én Rabattá főbiztoshoz intézett rendeletére szoktak hivatkozni, amelyben a telepítési szándék a leghatározottabban megnyilvánul: „A legjobb lenne a Felsővárost csupa némettel és katolikussal, az alsót pedig magyarokkal és rácokkal vegyesen betelepíteni és lakhatóvá tenni."

1 Tollius Jakab utrechti egyetemi tanár, aki a bölcsek kövét kutatta Európa bányáiban, 1687-ben Budán járván megállapította, hogy ide „magyar embernek nem volt szabad a lábát betennie, rácoknak, de főleg asszonyoknak meg volt engedve a ki- és bejárás." Tollius egy évvel Buda visszafoglalása után járt itt. Vác felől jött, s annak ellenére, hogy — a pesti oldalról nézve — feltűnt neki a „magas dombon álló Buda, fehérlő falaival, tornyaival és templomaival", s mennél közelebb jutott, annál inkább csodálta a császár szerencséjét, „amely oly erős és gyönyörű várossal ajándékozta meg," — mégis, amikor a pesti oldalon a hídhoz ért, úgy 1 Bánrévy Gy. : Az első hivatalos intézkedések a visszafoglalt Budán 1686-ban. Bp., 1937. 18—19.