Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

TARJÁNYI SÁNDOR: A fővárosi munkásság helyzete és forradalmasodása az első világháború alatt

választójog érdekében. A febr. 7-i ülésen pl. Szekeres Sándor hangoztatta, hogy most legfontosabb a munkásság gazdasági érdekeiéit való harc és a pártvezérek most ne a mandátumokra gondoljanak. Fellner Béla, aki a frontról tért vissza, kijelentette, hogy a fronton a pártvezetőség ellen a legnagyobb az elkeseredés. A febr. 16-i ülésen a vasasok nyílt frontot képeztek a pártvezetőség ellen, melyet Cservenka Miklós és Malasits védelmébe vett.

106 A vezetőség elleni fellépéseket panaszolta a mozgalmi lap is. Megállapítása szerint „a bizalmi férfiak sokszor nemhogy csillapítanák a munkásságot, hanem maguk is tüzelik. Voltak esetek, hogy a munkáltatótól eredményt sikerült kicsikarni és a munkások nem fogadták el azokat és minden rábeszélés ellenére beszüntették a munkát. A munkások meggondolatlan cselekedetei veszélyeztetik a szervezet tekintélyét."

107 A régi bizalmiak is hangot adtak a munkásság elégedetlenségének, de még inkább az újak, akik a szervezettség növekedésével a mozgalomba kerültek és a munkásság bizalma folytán választották meg őket. Ezek a munkások, ha nem is tekintettek vissza több évtizedes mozgalmi múltra, mindenesetre a munkásság nyomorát érezték és hangot is adtak ezeknek. Főleg a vas- és fémmunkásoknál, ahol a szervezettség 1917 folyamán, a fővárosban már majdnem teljes, jelentkezett sok új bizalmi. A többi szakmánál lassúbb ez a fejlődés, de itt is megfigyelhető. Ezek a munkások a háború következtében erősen koncentrálódott hadiiparban dolgoztak és a munkásság harci szellemének kifejezői voltak. A pártvezetőség igyekezett kézben tartani a bizalmiakat és a bizalmi testület szabályzatát úgy megváltoztatni, hogy befolyását erre a területre továbbra is kiterjeszthesse és megakadályozhassa az új rétegek képviselőinek a bizalmi testületbe való delegálását. Kimondták többek között, hogy „Vezető bizalminak csak az 5 éves szövetségi tag választható !" Azonkívül, „ha a munkásság tisztségtől eltiltott tagot választ meg bizalminak, akkor a vezetőség azoktól megvonja a támogatást." „A főbizalmiaknak minden értekezletet, gyűlést be kell jelenteni, mert csak akkor vállalnak felelősséget az ott hozott határozatokért."

108 így akarták egyrészt befolyásuk alatt tartani a bizalmiakat, megakadályozni az öntevékeny mozgalmakat, másrészt e réven akart a vezetőség tudomást szerezni ezekről az akciókról, hogy alkalomadtán felhasználhassa ezt a szervezett erőt. A bizalmiaknak nemcsak a bérkövetelések képviselete, a háborús termelés szorítása elleni védekezés, hanem a mozgalom irányítása is feladatukat képezte. Főleg akkor lett szerepük fontos, amikor a munkásság munkabeszüntetésekkel, tömegtüntetéssel harcolt helyzetének megváltoztatásáért. Már az 1917-es év végén, de főként 1918-ban jelentős a nagyiparban dolgozó bizalmiak tevékenysége, bár az SZDP sok esetben csak a munkásöntudatra apellálással tudta őket befolyása alatt tartani. III. A hosszú háború a Monarchia korhadt gépezetét egyre nagyobb feladatok elé állította. A háborús erőfeszítések kimerítették a hátország készleteit, a harmadik háborús tél beköszöntése végképp elvette a tömegek türelmét. Egyre jobban előtérbe került a háború befejezésének kérdése, főként Ferenc József 1916 novemberében bekövetkezett halála után. IV. Károly és a körülötte csoportosuló uralkodó réteg tapogatózni kezdett a béke érdekében. Ennek a csoportnak az érdekei a Monarchia egységének megtartását kívánták, így a kezdeményezések nem lehettek sikeresek. A béke érdekében tett lépések a Tisza-kormány hitelének megrendülését jelentették az uralkodó osztályok szemében is. Előre vetette árnyékát Tisza bukása, melytől a tömegek a háború befejezését, a háborús nyomor enyhülését, és a politikai jogok kiterjesztését, az általános választójog kivívását várták. A bérmozgalmak mellett mind nagyobb szerepet kaptak a politikai követelések, a béke kikényszerítése. 106 P. T. I. A. XV. 917/14. Bp., r. kap. ein. res. 107 Szakszervezeti Értesítő. 1917. dec. 1. о. 108 P. T. I. A. Vsz. 918/43. 226