Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Fügedi Erik: Az európai város keletkezésének újabb irodalmából 715-723

sen bizonyos önkormányzattal rendelkezett az állam által megszabott kereteken belül. Diócletianustól kezdve azonban a civitas önkormányzata egyre inkább névlegessé vált, a tanács és a magistratus hatásköre az intra muros civitatis-ra korlátozódott, fellépett a corrector, majd a központi államvezetés által kinevezett defensor civitatis. Ezt ugyan hamarosan választották, de a választásban már a polgárság vezető rétege nem egyedül, hanem a keresztény püspökkel és a klérussal együtt vett részt. A püspök részben békebírói, részben vallási funkciójából folyó szerepénél fogva gyorsan nagy tekintélyre tett szert, s tekintélyét az egyház fokozódó anyagi ereje is növelte. ,,Az V. század zavaraiban a központi hatalom összeomlása és az államigazgatás csődje a defensor-tisztség értékének csökkenésével együtt a püspököt a civitas tényleges urává tette, és előkészítette azt a fejlődést, amely a középkori püspökök városuraságához vezetett" (39). A másik kontinuitással foglalkozó tanulmány szerzője H. v. Petrikovits (Das Fortleben römischer Städte am Rhein und Donau, 63—76) a Rajna és a Duna mentén levő városok kontinuitásának kérdésében lényegében régebben ismertetett (Tanulmányok XII. köt. 1957, 538.) tanulmányát ismétli meg, de állást foglal az Ennen által felhozott keresztény kontinuitás kérdésében is. A templomok folyamatos használata ugyan gyakrabban mutatható ki, mint a városi lakosság megmaradása, de nem a városi templomoké, hanem a temetőkápolnáké. Ezekkel a cella memoriaekkal kapcsolatban felveti a kérdést: vajon azért maradt-e helyben a lakosság, mert mártírjainak sírját nem akarta elhagyni, vagy azért maradt-e fenn a mártírok sírjának tisztelete, mert a lakosság helyben maradt, s természetesen az utóbbit tartja valószínűnek. Részben még a kontinuitás kérdéséhez tartozik Y. Dollinger-Leonard dolgozata (De la cité romaine à la ville médiévale dans la région de la Moselle et la Haute Meuse, 195—226), amely négy északfrancia, ill. német várost vesz vizsgálat alá (Metz, Tóul, Verdun és Trier). A civitasok hanyatlása (területük összezsugorodása) és a püspökök városurasága mind a négy esetben Vittinghof általános fejtegetését, az a tény pedig, hogy az első keresztény bazilikák a külvárosban helyezkednek el, és ezek a későbbi apátságok alapjai, Petríkovitsot igazolják. Bár a települési kontinuitás többé-kevésbé mind a négy esetben kimutatható, Verdun kivételével mindenütt primitív agrárviszonyok jellemzik a hajdani kereskedelmi és ipari központokat. A németalföldi viszonyok is arra mutatnak, hogy a súlypont a civitasról a külvárosokra (a temetőkápolnák köré) helyeződött át. Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy a középkori európai város jogi fejlődésének nem a római civitas volt az alapja. A kontinuitás nem a korai császárság önkormányzattal rendelkező civitasával áll fenn, hanem egy gazdasági és politikai funkciójában már meggyengült, püspöki uralom alá került képződménnyel. A középkori város kialakulására általános, és főképpen gazdasági szempontból még így is igen nagy hatást gyakorolt a késő antik város. Gyorsan helyreállítható falai menedéket 716