Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. II., 1912-1944 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. II., 1912-1944 637-693
fokozta, s az elmúlt évtizedek legnagyobb konjunktúrájára emlékeztető sürgés-forgás tapasztalható az üzemben. Az év első felében fejeződött be az Inn monitor építése, majd MFTR kereskedelmi gőzösök, uszályok kerülnek ki az újpesti öbölből. A fokozatosan rosszabbodó gazdasági helyzetben mind fontosabbá válik — különösen Ogyessza elfoglalása után — az al-dunai és fekete-tengeri forgalom kiépítése az élelmiszerszállítások közvetlenebbé tétele céljából, s ehhez sok hajóra van szükség. Ekkor nyílik első ízben lehetőség a gyár műszaki gárdája előtt, hogy folyam-tengerhajózási problémákkal foglalkozzon. Sor kerül hadianyag-termelésre is. 1915-ben 52 db hídponton, 19161917-ben hat 1200 LE-s gőzturbinás őrjáró naszád készült. Az 1912-ben kísérletképpen megkezdett teherautógyártás most már kifejezett katonai céllal folytatva jelentékennyé válik, nagy tömegben állnak ezekben az. években a Váci úton kezdetben Fiat, majd Bussing licenciák alapján készített katonai teherautók. De egyéb katonai felszerelési cikkeket is állítottak elő, mint pl. fertőtlenítő és tüzérségi szerkocsikat. A kazángyártás és vasszerkezeti műhelyek is katonai célú termelést folytattak. A háború alatt 1917-ben fordult elő először és utoljára az újpesti hajógyár felszabadulásunk előtti történetében, hogy a konkurrenciának, a DGT-nak (Dunagőzhajózási Társaság) épített egy vontatógőzöst, a Gönyűt. Az említetteken kívül sok más munka is volt ezekben az években. Az újpesti gyárba kerültek a harci cselekmények miatt megsérült hadihajók, de más hajójavítások is folytak. A fiumei és újpesti gyárak között és a Ganz-konszern más gyáraival is az együttműködés zökkenésmentesen történt, s ez tette lehetővé a rendkívüli munkavégzést. 7 Mindezeket egybevetve megállapítható, hogy a hajógyár a háborús szükségletek kielégítése terén elég jelentékeny helyet foglalt el. Az üzem munkáslétszáma a korábbinak kétszerese lett s elérte a 2000 főt. Az üzemben megjelentek a hadifoglyok, az ifjú- és nőmunkások nagy tömegei. Új munkamódszerek alakultak ki a fokozott háborús tempó jegyében: bizonyos munkák elvégzésénél gépi erőt kezdenek alkalmazni, és a sólyatéren álló hajókat már nem kézzel, hanem pneumatikus kalapáccsal szegecselték össze. A hajóépítési iparágat irányító banktőke azonban nem végeztetett a háborús évek folyamán nagyobb invesztíciót az újpesti hajógyárban, sőt — mint a torpedógépműhely esete mutatja — az elpusztult gépi berendezést sem volt képes pótolni. Tévedés volna ennek a jelenségnek láttán azt a következtetést levonni, hogy ,, . . . az ipar élén álló érdekeltségek óvatos politikájának volt köszönhető, hogy az első világháború katasztrofális vége nem talált egy túlméretezett hajóépítő ipart, ami okvetlenül a tönk szélére vezetett volna. . ." 8 , sokkal inkább az történt, hogy a nagyobb profit után törekvő banktőke a hadihajógyártásba fektette a rendelkezésre álló pénzügyi és anyagi erőit, s elhanyagolta a kisebb haszont ígérő dunai hajóépítő telepet. 1918 októberében véget ér a nagy háború, s ez egyben a háborús ipari konjunktúrájának is a végét jelenti. Megváltoztak ugyanakkor mindazok a gazdasági és politikai feltételek is, melyek között az újpesti 639
