Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

tanügyi tisztviselőt, s a nagy többségükben nyugalmazott köztisztviselőt jelentő 13,8%-ot kitevő nyugdíjasokat, akkor azt látjuk, hogy a köztisztviselők 42,7%-a örökletesen tartozik ehhez a réteghez. A nyugdíjas kategória részletezésének hiányában nem tudjuk pontosan megállapítani, mennyi volt közülük a köztisztviselő, de általában ismerve a magyar nyugdíjasok összetételét, bizton feltételezhetjük, hogy legkevesebb 80%-a e réteghez tartozott. A fennmaradó 20%-ot leszámítva is kimagasló helyet kapnak a köztisztviselők között azok, akik apáik foglalkozását követve léptek közszolgálatba. Ha az előző évtized állami hivatalnokainak összetételét vizsgálnánk, az arány bizonyára még inkább eltolódna a köztisztviselő-származásúak javára, hiszen közismert tény az, hogy az I. világháború alatt ez a réteg erősen feltöltődött más rétegekből. Az újdonsült köztisztviselők jelentékeny része pedig az I. világháború után sem hagyta el a helyét, ezzel elzárta a köztisztviselők gyermekeinek egy része elől azt a lehetőséget, hogy az apák foglalkozásában helyezkedjenek el. Ez a statisztikai felvétel mindenesetre azt mutatja, hogy a közhivatalokban a családi hagyomány, a köztisztviselők gyerekeinek e pálya felé orientálódása tovább élt, ez a réteg viszonylagos többségét továbbra is megtartotta. A köztisztviselők nem csekély része meg volt elégedve saját foglalkozásával, az ebből származó előnyökkel, s csak akkor igyekeztek fiaikat más pályák felé terelni, ha a közhivatal kapuja bezárult előttük. Ezt I^aky Dezső is felismeri a statisztikai összeírás magyarázatakor, mikor azt írja: ,, . . . az is bizonyos, hogy a közületi alkalmazást elsősorban csak azoknak a gyermekei nyerték, akiknek atyja maga is közszolgálati tisztviselő volt, vagy a gazdasági élet egyik vagy másik ágában illeszkedett be tisztviselői minőségben, legalább is régen, nyugdíj ázása előtt. " 32 Brdemes megvizsgálni, hogy az összes tisztviselő jellegű származások milyen részét alkották a főváros közhivatalnokainak. Az említett 42,7%-hoz hozzá kell adnunk a 0,6 ipari, 0,8 kereskedelmi, 4,1 közlekedési, 1,3 véderő, 2,9% egyéb magántisztviselő-származásút, s akkor a kapott 52,4% azt mutatja, hogy a budapesti köztisztviselőknek 1928-ban több mint fele a tisztviselők leszármazottjaiból került ki. Érdemes ezt az arányt összevetni a hasonló rétegekből származó magántisztviselők arányával. Ez esetben az 52,4% tisztviselő-származású közhivatalnokkal szemben 27,6% tisztviselő-származású magánhivatalnokot találunk. Ez mind azt bizonyítja, hogy a magánhivatal volt a társadalmi felemelkedés lépcsője, nem a közhivatal. E kérdésben nem lehet egyetérteni Laky Dezsővel, hogy „megdől az a téves hit, mintha a közszolgálati tisztviselői alkalmazást kínai fal venné körül. . ,"

33 A közhivatalok az ellenforradalmi Magyarországon lényegében megtartották zártságukat, s elsősorban az uralkodó osztályok és a tisztviselők leszármazottai számára biztosították a bejutás lehetőségét. A közhivatalnokok gyermekein kívül elsősorban a magántisztviselők és a hivatali segédszemélyzet fiai és leányai kerülhettek be a közhivatalok alsóbb beosztásaiba. Az alapvető termelő osztályok, a munkások és parasztok pedig gyakorlatban ki 614