Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

Az 1920. évi tisztviselő-létszámot vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy az ország területének és lélekszámának nagyarányú csökkenése ellenére 1920-ban több hivatalnok van az országban, mint előbb bármikor. A magántisztviselők létszáma valamennyi főcsoportban, de különösen a kereskedelem és a közlekedés területén megnövekedett. A kereskedelmi tisztviselők létszáma tíz év alatt 40%-al, a közlekedési tisztviselőké pedig 47,8%-al emelkedett. Lényegesen alacsonyabb a növekedés üteme az iparban: 18,5%. A magántisztviselők számának nagyméretű emelkedésére némi magyarázattal szolgál az a tény, hogy az I. világháború alatt igen sok magántisztviselő vonult be katonának, s a pótlásukra felvettek a háború után sem akarták elhagyni állásukat. Ezt a feltevésünket látszik igazolni a magántisztviselők nemek közötti megoszlásának aránya is. 1910-ben a kereskedelemben 21 680 férfi tisztviselővel szemben 5 093 nőtisztviselő, a közlekedésben 10 639 férfi tisztviselővel szemben 3 144 nőtisztviselő, az iparban 15 713 férfi tisztviselővel szemben 4 213 nőtisztviselő dolgozik. 1920-ban a kereskedelemben 28 640 férfi, 14 213 nő, a közlekedésben 12 255 férfi, 8075 nő, az iparban 16 573 férfi és 7043 nőtisztviselőt találunk. A férfi tisztviselők száma ez idő alatt alig negyedével, a nőtisztviselőké viszont 125%-al emelkedett. A nőtisztviselők aránya tehát a világháború alatt lényegesen megnövekedett, a hadbavonultak helyére többségében nőket alkalmaztak. Ezekben az években léptek tömegével tisztviselői pályára a szegé^edő „középosztály", a magyar köztisztviselői és kispolgári családok nőtagjai, amint erre a későbbiekben még visszatérünk. A feltöltődés másik forrása a kenyerüket vesztett, jórészt a szomszédos országok területéről menekült köztisztviselőkből és a szabad pályák hajótöröttjeiből adódott.

18 A köztisztviselők száma az ország jelentős megkisebbedése ellenére szintén növekedett. A 18 milliós Magyarország közigazgatásának, állami üzemeinek irányítására s oktatásügyének és közlekedésének lebonyolítására elég volt 65 049 tisztviselő. Sőt a közvélemény szerint már „békeidőben a szükséglet háromszorosát kitevő tisztviselő apparátusa volt az országnak".

19 A nem egészen nyolcmillió lakosú országban viszont ugyanezt a munkát 72 494 tisztviselő végezte. Ezzel teljesen eltolódott az arány az ország lakossága és tisztviselői között. Míg 1914-ben kb. minden 260-ik lakosra, addig 1920-ban már kb. minden 105-ik lakosra jut egy aktív állami tisztviselő. Még sokkal rosszabb az arány, ha a keresők számát viszonyítjuk a kereső köztisztviselők számához. 1920ban már kb. minden 44,5 kereső közül egy aktív köztisztviselő. A köztisztviselők számának emelkedése arra utal, hogy a vesztes háború után jórészt a fővárosba özönlöttek mindazok, akik megélhetésüket az államtól várták.

20 A világháború alatt katonáskodók helyett alkalmazott állami hivatalnokok sem akarták helyüket elhagyni. így azután lehetetlenül magas számú közszolgálati apparátus nehezedett a gazdasági bajokkal küszködő országra. Ha az aktív köztisztviselőkhöz hozzá608