Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

Jelentősebb ütemű növekedést tapasztalhatunk ez idő alatt a kereskedelemmel foglalkozók — kereskedők és kereskedelmi alkalmazottak létszáma — tekintetében. 50 esztendő alatt a kereskedelemben foglalkoztatottak létszámának aránya több mint kétszeresére emelkedett, bár 1920 után ismét némileg visszaesett. A közlekedési dolgozók esetében a fejlődés hasonló a kereskedelmi dolgozókéhoz. Igen érdekes a változás a napszámosok számának alakulása tekintetében. Míg a XIX. század 70-es 80-as éveiben a főváros második legjelentősebb rétegét alkotják, a XX. század 10—20-as éveire számuk a lakosságnak alig 1—2%-ára rúg. E jelenségnek okát a század utolsó évtizedeire jellemző építkezések csökkenésén túl a munkásosztály bizonyos fokú átrétegződésében s az állandó, meggyökeresedett munkásosztály kialakulásában kell keresnünk.

4 Mindenesetre feltűnő, hogy míg a napszámosok rétege ilyen mértékben csappant (17,4%, 19%-ról 2,3% — 1,1%-ra), ezzel arányosan nem növekedett az ipari proletariátus tömege. Ez arra enged következtetni, hogy a napszámosok jelentős része nem vert gyökeret Budapesten, nem vált ipari munkássá. Számottevő a vagyonukból élők rétegének növekedése. Míg 1869ben csupán 1,6%-át, 1925-ben 6,7%-át alkotják a főváros lakosságának. Erre a jelenségre természetes magyarázatot ad a tőke koncentrációjának ismeretes folyamata, mikor a tőkés mindjobban elszakad a termeléstől, s csupán tőkéjének hasznából él.

5 Figyelemre méltó, hogy ez a folyamat 1920 után meggyorsult. A főváros kereső lakosságának harmadik, majd évtizedeken keresztül második legnagyobb rétegét az úgynevezett ,,házicselédek" képezték. Arányuk azonban Budapest kereső lakosságában fokozatosan csökkent, bár még 1920-ban is a keresők negyedik legszámottevőbb rétegét képviselték. Legfeltűnőbb a növekedés a közszolgálati alkalmazottak és szabad foglalkozásúak esetében. Míg ez a csoport 1869-ben a kereső lakosságnak csupán 5,3%-át, 1925-ben már 17,4%-át alkotta. Míg a város lakossága kb. háromszorosára, addig a közszolgálatiak és szabad foglalkozásúak száma csaknem tízszeresére nőtt. Míg ez a kategória 1869-ben a lakosság számbeli rangsorában hetedik, addig 1925-re második helyen áll. A közalkalmazottak számának nagymérvű emelkedése magyarázható a központi igazgatás, adminisztráció kiépülésével (az állami iparéval nem, ennek adataival a későbbiekben foglalkozunk), a közlekedés, hírközlés stb. fejlődésével, a szabad foglalkozásúak számának növekedése pedig az egészségügyi, államigazgatási, a technika és a kulturális élet kibontakozásával. Ez a feltűnő jelenség mégis arra késztet bennünket, hogy e réteget vegyük behatóbb vizsgálat alá. Ha Budapest kereső népessége egyes főcsoportjainak a város 1869—1925 közötti fejlődéséhez viszonyított alakulását sematikusan ábrázoljuk, a következő képet kapjuk.

6 602