Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Laky Dezső: Adalékok a főváros községi háztartásának fejlődéséhez, különös tekintettel az 1914-1934-es évekre = Contributions to the development of the municipal economy of Budapest with special reference to the years 1914-1934 545-598

szemben. Fentebb már említettem, de itt sem felesleges megismételni azt, hogy esetünkben az 1927. évi bázis használatát az indokolja, hogy a tiszavirág-életű konjunktúra, az országban s a főváros gazdaságában is 1926-ban és kifejezettebben az 1927. évben indult meg. Az ettől az évtől való fejlődést logikusan lehet tehát vizsgálat tárgyává tenni. A megbeszélendő számadatokat tanulmányunk 562—63. oldalain közöltük az 5. sz. táblázatban. Végeredményben úgy látszik, hogy a bevételek és kiadások egész összegének fejlődési viszonyszámai csaknem pontosan egyformák. Már ti. egyformák 1914-ben, ill. a másik két időszakban. Ha azonban kicsit a számok mögé pillantunk, kiderül, hogy ez a nagy vonásokban kialakult rend korántsem takart nyugalmi helyzetet, ill. egyenletes fejlődést. A bevételek között feltűnően sok olyan költségvetési fejezet van (összesen 5), amelyek 1914. évi előirányzata az 1927. évi előirányzatnak 100%-át meghaladta. Elsősorban a közgazdasági és közlekedési, a városépítési, a közoktatási stb. bevételekre áll ez. A kiadások között csupán két ilyen csoport akadt: a pénzügyi természetű kiadások, valamint a közjogi szolgáltatások kiadásai, melyek az 1927. évi bázishoz képest már 1914-ben is figyelemre méltó magasságot értek el. Világos azonban, hog5

r 1926—30 között a bevételek fejlődési viszonyszámai, bár azok már nem olyan szélsőségesek és csupán a közélelmezési bevételek csoportjának arányszáma nem érte el a 100%-ot (ám 98.3%kal csak alig maradt mögötte), a legmagasabb arányszám (az út- és csatornaépítés bevételeié) pedig 179,0 volt, teljes egészében bizonyítják azt az ugrásszerű növekedést, mely a bevételek alakulásából a világháború kitörésének évével szemben megnyilvánul. A kiadások tekintetében a kiegyenlítődés még sokkal határozottabban jelentkezett, s nincs nagy különbség a legkisebb arányszám (városgazdaság: 103%) és a legmagasabb (közoktatás: 156,4%) között. Ha a számsorokat grafikusan ábrázolnók, kitűnnék, hogy a mindig 100 felett jelentkező arányszámoknak egymástól való eltávolodása enyhébb volt itt, mint a bevételek között — és különösen enyhébb, mint 1914-ben. Azt lehetett volna tehát hinni, hogy 1930 körül a főváros költségvetései bizonyos megállapodottság felé haladnak. Az 1931—34. évi átlagoknak az 1927. évi bázishoz való viszonyítása azonban ezt a hiedelmet inkább megcáfolta. Ha a közjótékonysági bevételek igen magas fejlődési viszonyszámát kivételnek is kell tekinteni, a többi községi háztartási ágazat átlagos bevételeinek arányszámaiban olyan eltolódás keletkezett, melynek az előző években alig találhattuk a mását. A kiadások között sem volt másképpen. És bár pl. a városépítés és tűzrendészet — jórészt tűzrendészeti kiadásokról volt szó — és a közélelmezési kiadások indexszámai szinte pontosan a megelőző öt év átlagának nívóján mozogtak, a közjogi szolgáltatások fejlődési viszonyszáma akkorát ugrott, ami csaknem háromszorosa volt pl. az út- és csatornaépítés feltűnően ellanyhult arányszámának. Hogy az 1927. évi bázissal szemben ezeket a szinte új meg új lökésszerű változásokat megmagyarázhassuk, nyilván a költségvetések még be578