Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Laky Dezső: Adalékok a főváros községi háztartásának fejlődéséhez, különös tekintettel az 1914-1934-es évekre = Contributions to the development of the municipal economy of Budapest with special reference to the years 1914-1934 545-598

mint általában a bevételszerzés terheiben — 1931—34-ig számottevő volt a csökkenés, de a főváros egy lakosára átlagosan mégis felénél jóval nagyobb háztartási teher hárult most, mint 1914-ben. A közélelmezési bevételek szerepét — s éppen ligy a közjótékonysági bevételekét — ez a számítás is teljes mértékben igazolja. Viszont a közoktatási forrásokból származó bevételek gyengülő irányzatát ez a viszonyszám éppen oly világosan megmutatja. A kiadások egy főre eső viszonyszámaiban — mondhatnók — szinte felfordulást jelző változások történtek 1914-gyel szemben. Az igazgatási költségek viszonyszáma 1914-ben sem szerénykedett hátul, 1926-tól fogva azonban nagy ugrással az első helyek egyike felé tört. Ismételnünk kell tehát, hogy a főváros költségvetési végösszegeinek felduzzasztásában szembetűnően nagy része volt az igazgatási költségek szaporodásának. Ezt a tanulságot minden bizonnyal vizsgálataink egyik negatívuma gyanánt kell elkönyvelnünk, másrészt azonban — többé-kevésbé — az előnyös változások között tarthatjuk számon azt, hogy a közoktatásüggyel kapcsolatos kiadásoknak egy főre eső közterhe gyorsan növekedett—1926—30-ig az arányszám felénél több, mint 1914-ben, és 1931—34ben is csaknem másfélszerese annak. Itattuk azonban már, hogy ez sem mondható teljesen előnyösnek: a nyugdíjba kergetett tanerők növelték a tanügyi kiadásokat és intenzitásukat. A pénzügyi jellegű kiadások rendjével már előbb megismerkedtünk, így nem okoz meglepetést, hogy az 1930 körüli évek pénzügyi természetű költségvetési kiadásainak a lakossághoz mért közterhe mind a két évcsoportban kisebb volt, mint 1914-ben, bár 1931—34 között csak nagyon kevéssel. Tulajdonképpen itt lép elénk a korszak egyik legjellemzőbb pénzügyi gazdálkodási vonása: a relatív bőség éveiben (1926—30-ig) a pénzügyi természetű kiadások fejenkénti hányada csökkent, a gazdasági válság idején azonban növekedett. Holott éppen most lett volna szükség ezen a vonalon minden garas megfogására. A községi igazgatás kiadásai viszont — mint láttuk — a lakossághoz képest is jóval több előirányzatot követeltek meg az első világháború után, mint előbb. Ám az az egészen megkapó fejlődés, amely a közjótékonysági és szociálpolitikai kiadások tömegében jelentkezett (az arányszám 1931—34ben háromszor akkora volt, mint 1914-ben), megint csak kisebbre zsugorodik össze, ha az inségakció szerepére, ill. az akció mögött álló gazdasági romlás árnyoldalaira gondolunk. Tény az, hogy a főváros közjótékonysági célokra lakosságának tömegéhez képest sokkal többet költött 1930 körül, mint 1914-ben. Ám kérdéses, hogy ezeknek a kiadásoknak fedezetét jelentős részben nem azoknak a dolgozó rétegeknek jövedelméből vonta-e el, akik később esetleg szintén az ínségakció élvezőivé válhattak volna, ha a válság megszűnte után a főváros gazdaságtársadalmi életében s a lakosság életkörülményeiben bizonyos enyhülés nem támad. Ugyancsak a költségvetési fejezetekre szorítkozunk akkor, amidőn a költségvetési bevételek és kiadások csoportjait úgy állítjuk egymás mellé, hogy fejlődési viszonyszámaikat számítjuk ki az 1927. évi bázissal 576