Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Gadanecz Béla: Adalékok a budapesti villamosvasutasok 1906. évi sztrájkjának történetéhez = Dannye k istorii zabastovki budapeštskih rabotnikov tramvajnogo transporta v 1906 g. 511-543

lépésről lépésre adták fel a korábban kemény harcokban megszerzett pozíciókat, és tértek ki a sztrájkmozgalmak szervezése és vezetése elől. A szakszervezeti mozgalom vezető orgánuma, a Szakszervezeti Értesítő azt hirdette: „szervezeteink ereje nem abban rejlik, hogy sztrájkokat rendeznek, hanem inkább abban, hogy kilátástalan bérharcok kitörését megakadályozzák. "

5 ° Az 1906 májusában alakult vasutas szakszervezet a Vasúti Munkások Országos Szövetsége (V. M. O. Sz.) — amelynek három hónappal az alakuló kongresszusa után már ötven alapszervezete és több mint tízezer tagja volt — ugyanilyen magatartást tanúsított. A szövetség vezetői — a vasúti munkások várakozásával ellentétben — nem hirdettek sztrájkot a jogos követelések kiharcolásáért, sőt magukra vállalták a vasúti munkások visszatartását is ,,e kétélű fegyvertől". Amikor 1906. július 23-án I^engyel Zoltán a képviselőházban éles támadást intézett a vasúti munkásszövetség ellen, sztrájkszervezéssel vádolva azt, a szövetség vezetősége országos nagygyűlésen bizonygatta, hogy mivel már több kitörőfélben levő sztrájkot megakadályozott, ,,a szövetségnek fennállása és erősödése nemcsak a vasúti alkalmazottaknak, hanem magának a munkaadó intézetnek is elsőrendű érdeke."

51 Az a szívós harc, amelyet a munkástömegek folytattak a munkaadókkal és a kormányszervekkel, ekkor már éreztette hatását a szociáldemokrata pártban és a szakszervezetekben is. Aktivizálódtak azok az ellenzéki (baloldali) szociáldemokraták, akik szembeszálltak a magyarországi munkásmozgalom megalkuvó vezetőivel, szervezték a munkások sztrájkharcait, bátorították és kitartásra buzdították a harcolókat. A villamosvasutasok radikalizálódó mozgalmát — amely feltartóztathatatlanul haladt a sztrájk felé — a szociáldemokrata munkásmozgalom megalkuvó vezetői arra igyekeztek felhasználni, hogy meggyőzzék az államhatalmat és a munkaadókat: lehetetlen nélkülük a sztrájkok megakadályozása. A vasúti munkásszövetség egyik vezetője néhány héttel a villamosvasutasok sztrájkja előtt tartott országos vasutasgyűlésen azt bizonygatta, hogy 1904 áprilisában sem tört volna ki a vasutassztrájk, ha már akkor van vasutas munkásszövetség, mert az „a kétségbeesett fegyverhez nemcsak hogy nem nyúlt volna, de visszatartotta volna azokat is, akik ahhoz folyamodtak."

52 Közvetlenül a villamosvasutas-sztrájk kirobbanása előtt a Népszava ,,Lesz sztrájk? Nem lesz?" című vezércikkében — miután bebizonyította, hogy a polgári egyesületek, s így a szentkoronás szövetség sem tudja megakadályozni a sztrájkot — ezeket írta: „Most talán megérthetik azok, akik eddig kétségbevonták a mi igazunkat, hogy néha — nagyon sokszor — milyen hatalmas munkát kell kifejteniök azoknak az átkozott »sztrájknapoleonok«-nak, a »terrorista vezérek«-nek, hogy visszatartsák tagjaikat egy-más alkalommal attól, hogy meggondolatlan, elhamarkodott lépésre ragadtassák magukat."

53 Mindezeket a tényeket gondosan kellett mérlegelni azoknak, akik élére mertek állni a több ezer fővárosi villamosvasutas sztrájkmozgalmának. 526