Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Urbán Aladár: Honvédtoborzás Pest-Budán 1848-ban = Le recrutement des Honveds a Pest-Buda en 1848 403-444

hogy reméli, Pest városa sem fog elmaradni ,,a Pestnél szegényebb, de lelkes" Buda városának ajánlata mögött. 170 Az augusztus iy-én összeült pesti közgyűlés a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a testvérfőváros áldozatkészségéről. Jobbnak tartotta azonban nem általánosságokban mozgó határozatot hozni az önkéntesek támogatásáról, azok jutalmáról és napidíjairól. A közgyűlés helyesebbnek vélte ,,egy rendes s tökéletesen magyar lábra állítandó zászlóaljat 3 évre kiállítani, mely csapat a had­minister rendelkezésére bocsáttatván, Pest város mozgó nemzetőrségét képezné." Bnnek érdekében azonnal egy kilenctagú bizottságot küldött ki a zászlóalj felállítási tervezetének és költségvetésének elkészítésére. 171 A Ivángh Ignác városi főkapitány vezetésével kiküldött előkészítő bizottság három nap múltán, augusztus 20-án már benyújtotta terveze­tét. 172 Javaslatuk szerint a 804 főnyi zászlóaljat 173 toborzás útján kell kiállítani. A jelentkezők — mint a honvédeknél — 20 forint foglalót és 8 krajcár napidíjat kapnak. Szolgálatuk ideje addig terjed, ameddig a hazának szüksége lesz rájuk —, de ez nem haladhatja meg a három évet. A csapat feloszlatásakor az eltöltött időnek megfelelő jutalmat kapnak, és a város gondoskodni fog a rokkantakról, özvegyekről és árvákról. 174 A zászlóalj felruházásának és felfegyverzésének költségére — a Nemzet­őrségi Haditanácstól nyert tájékoztatás alapján — 39 000 forintot, a toborzási pénzzel (foglalókkal), a tisztikar egyhavi fizetésével és a legény­ség ugyancsak egyhavi zsoldjával együtt (ti. utóbbiakat a kiállítás után az államkincstár fedezi) összesen 61 500 forintot irányoztak elő. 175 A bizottság végezetül javasolta — a nyár elejei honvédtoborzás tapasz­talatai alapján —,hogy a közgyűlés mondja ki, hogy ,,e csatárok sorába állott iparos és kereskedői segédek visszatértükkor minden díj s illetőleg remekelés nélkül a kereskedők s illetőleg iparosok sorába fel fognak vétetni". Az augusztus 21-én tartott közgyűlés a bizottság előterjesztését egész terjedelmében egyhangúlag elfogadta, és a szükséges 60 000 forint kölcsön útján történő megszerzését elhatározta. 176 A tervezetet Rotten­biller még aznap eljuttatta jóváhagyás végett a miniszterelnökhöz. 177 Egyben Kossuthnak is jelezték, hogy ,,egy tökéletesen magyar lábra állítandó zászlóalj" alakítását határozták el és kérték: mivel magáno­soktól gyors kölcsönt szerezni a nehéz pénzügyi helyzet közepette bajos volna, ezért tegye a Kereskedelmi Bankot olyan állapotba, hogy az a városnak (korábbi ígérete alapján) a szükséges összeget 5%-os kamatra kölcsönözni tudja. 178 A miniszterelnök augusztus 23-án kelt, Pest város tanácsához inté­zett válaszában örömét s abbeli reményét fejezte ki, hogy „ezen dicsére­tes példa más városoknál kellőleg méltányoltatva buzdításul szolgáland s követtetni fog". 179 A zászlóalj jogi állását, a minisztériumhoz való viszonyát azonban pontosan tisztázni kívánta. Ezért határozott nyilat­kozatot kért az alábbi kérdésekre: a város a zászlóaljat teljesen a honvé­dek mintájára akarja-e szervezni és kiképezni? a tisztek kinevezési jogát fenn kívánja-e magának tartani? hogyan akar a megrokkant tisztekről, 429

Next

/
Thumbnails
Contents