Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Fallenbüchl Zoltán: Pest város népességének származáshelyei a statisztika és a kartográfia tükrében, 1687-1770 = Die Stammorte der Bevölkerung der Stadt im Spiegel der Statistik und der Kartographie, 1687-1770 239-287

Az 1710-es évek elején átmeneti csökkenés állott be, de az évtized közepétől ismét rohamos az emelkedés: ez a második népesedési fázis az 1716. esztendővel kezdődött, s főként az ország nyugati és északnyugati részeiről hozott számos bevándorlót Pestre. 1720 körül a város lakossága már 4300—4500 körül lehetett. Ezeknek számottevő része napszámos: a megindult nagy építkezések sok munkáskezet követeltek. Nem maradt ez hatás nélkül a város társadalmi összetételére: míg előbb a polgárok domináltak az össznépességben,

16 ettől az időtől kezdve a polgárfelvétel megritkult. A korábban érkezettek kezdték lezárni a társadalmi emelkedéshez vezető sorompót a későbben jöttek elől. I^egkÖnynyebben azoknak a bevándorlóknak a polgárosodási törekvése elől térhettek ki, akik a legújabbak s a legvédtelenebbek voltak: a felvidéki, nagyrészt szlovák, részint magyar napszámosok, kik főképpen jobbágyok voltak: legnehezebben azoké elől, akiknek itt már befolyásos földiek lehettek segítségére. így a nyugat-dunántúliak aránylag könnyen teremthettek kedvező helyzetet. Ez a második népesedési hullám az 1720-as és még inkább a 30-as években érte el a tetőpontját. Az utóbbi évtizedben a magyarországi jövevények száma visszaesett, ezzel szemben megnövekedett az ausztriai és bajorországi beköltözők aránya. Jellemzi az egész népesedési hullámot, hogy a magyarországiakon kívül Alsó-Ausztria, kivált a Bécsi-medence és a Lajta-vidék, valamint Alsó-Bajorország paraszti tömegeit sodorja Pestre. Az egész német Duna-mellékről sok napszámos települ Pestre, de tetemes számú kőműves is, úgyhogy azt mondhatjuk, ez az iparág nagyrészt osztrák kézen volt akkor a városban. Felismerhető a Duna völgyi mezőgazdasági vidékekről érkező bevándorlás mellett egy iparos-vándorlás vonala is. Ez számra nézve kisebb és területileg szétszórtabb, s főként az Alpok és előterük ipari nyersanyagokban gazdag, indusztrializációra serkentő területeiről jön (Alpesi tartományok, Felső-Bajorország), és számos polgárral gyarapítja a fejlődő Pest város népességét. Ugyancsak részt vesz ebben a második népesedési hullámban, főként specialista iparosokkal, a távolabbi nyugati német fejedelemségek lakossága is; olyan vidékekről is érkeznek, melyek nem tartoznak a Duna vízgyűjtő területéhez. 1730 táján a város lélekszáma 6000 körül lehet, 1740-re eléri a 8000 főt, a születések száma alapján következtetve. Az 1738—39-es pestisjárvány idején a város a veszteséget gyorsan kiheveri. A spanyolok együttes beköltözése, a belgrádi menekültek befogadása, a görög jövevények megjelenése már átmenet a harmadik népesedési fázisba. Ez igazán az 1750-es években kezdődik ugyan, de már a 30-as évek végén is észlelhető ennek a jellemző sajátsága: a regionális vonzóerőn túlemelkedő bevándorlási tendencia. E fázis ismertető jele az, hogy Pest kereskedelmi centrummá válásával együtt jár szívóhatásának rendkívüli megnövekedése. Nemcsak új, távolabbi területek kapcsolódnak be azok közé, amelyek a város lakosságának utánpótlását adják, hanem az országon belül is egyre jobban érvényesül Pest természetes centrum-jellege. Egyrészt úgy, hogy a szomszédos városok és községek népességére — főként iparforgalmi népességére, mely eddig a maga (folyt. 248.1.) 279