Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Mezey László: Patze, Hans: Altenburger Urkundenbuch 976-1350. Veröffentlichungen der Thüringischen Historischen Kommission. V. köt. Jena, 1955. 652-654

központjává tette. Az I. Frigyes után egyre inkább névlegessé váló központi hatalmat egy várgróf, Burggraf képviselte. Az egyik várgrófnak azután sikerült az Interregnumot kihasználva a tisztséget és a területet mint birodalmi hűbért családja (Wettinen) számára biztosítani. Az említett kis territórium tehát így alakult meg. Hans Patze rendkívül gondos kiadásban közzétett és a X. századtól a XIV. század első évtizedeiig haladó okleveles anyag azonban nem a Burggrafok, hanem a birodalmi vár tövében kialakuló város története szempontjából fontos. A város történetének még a hercegi territóriumba illeszkedés előtti történetét mutatja be, tanulságosan bizonyítva, mily nehéz volt a városiasodás folyamatát még oly kedvező elindulás után is teljes sikerre vinni, mint aminővel még a birodalmi közvetlenség állapotában Altenburg a kiváltságok birtokában ezen az úton elindult. A kis feudális tartományurak, illetőleg az azok szerepét, a császárság gyönge korszakában betöltő várgrófok, kevesebb jóindulattal nézték a város megerősödési törekvéseit, mint nézte volna azt, ha erejében marad, a birodalom központi hatalma, amely a XII. század utolsó negyedében a birodalmi gyűléseket, a curiákat (Hoftag) is szívesen tartotta a szász városkában. A Reichsland alapítása után nem sokkal, a város előtti hegyen, az ágostonos kanonokok részére alapítanak prépostságot, a város belső és külső területét (Weichbild) kiterjesztik és ispotályt is létesítenek (Nr. 17 és Nr. 26). Az utóbbi tény figyelmeztet a polgárság véghagyakozását magához vonzó Hospitale és az anyagi alapjait erősítő városnak a városiasodás! folyamatot befolyásoló kapcsolatára. De ugyanakkor e kérdés vizsgálatának nálunk sajnálatos elhanyagolását is emlékezetbe idézi. — A 654 számot felölelő Urkundenbuchban közölt oklevelekből a legtöbb az ágostonos prépostság ügyével foglalkozik (220). Ezután következik a kiterjedt birtokokkal rendelkező, nem nagy létszámú, de a központi rendi birtokkezelés miatt komplikáltabb és kiterjedtebb írásbeliségét igénybe vevő német lovagrendi commenda, (149). Jóval ezek után jönnek egyenlő számban a Magdolna-kolostor és a várgrófok oklevelei (11 — 11). Schultheiss, város, polgárok összesen csak 8 oklevéllel fordulnak elő. A nevezettek itt mindig címzettek. Mint kiállító a prépostság 2, a lovagház 6, a várgróf 27, város és polgárok 3 oklevélben szerepelnek. 111 szám mint Zweckregeste, csupán a várgrófnak oklevél-tanúkért való szereplése miatt került be az Okmánytárba, míg 65 darab csupán azért, mert a német királyok Altenburgban állították ki azokat. Az ágostonos kanonokok nagy részesedése főként azzal magyarázható, hogy a XIII. század folyamán, de főleg az interregnum idejében, birtokállományuk kiterjesztése és a birodalmi immunitás elnyerése érdekében nagyarányú oklevél hamisításokat követtek el. Ezek részletes kritikáját Patze a bevezetőben (56, 154) mintaszerű részletességgel és gonddal végzi el. Az Okmánytár egyébként is megtervezésben és megvalósításban egyaránt példamutató. A Bevezetésben tájékoztat az anyag hagyomány ozódás áról, a Kopiálékról és a régi oklevéljegyzékekről. Azután az 653