Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

kereshettek menedéket. A várban azonban nem a városi bíró, hanem a várnagy és a plébános ítélkezhetett felettük. Nyilvánvaló, hogy itt a rendes körülményektől eltérő, a vár védelmi szempontjai által diktált esetről volt szó. Ezt mutatja az is, hogy a plébános feladata a várnagy ítéletének enyhítése.

294 Összefoglalva tehát azt kell mondanunk, hogy a városprivilégiumok az illetékes királyi bíró joghatóságának megszűnése után a város „választott" bírájának korlátlan hatalmat biztosítottak a város területén és a város polgárai felett. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy ez nem a vendégek kiváltságos helyzetéből fakadt, mert a vendégek bírája teljesen szabadon csupán a kisebb ügyekben ítélkezhetett, korlátlan hatalma nem volt. A város bírájának joghatóságát a király csak egészen kivételes esetekben korlátozta, és idegeneknek a városi polgárokkal keletkezett perében az idegenek érdekeit a félj ebb vitel útján biztosította. A bíró korlátlan hatalma általános vonása az európai városi fejlődésnek, a félj ebb vitel útja viszont a kelet-európai fejlődés különleges vonása volt. * A városbíró teljhatalma nem jelentette a fellebbezési lehetőség kizárását. Az 1230. évi szatmárnémeti kiváltságlevéltől kezdve szinte valamennyi privilégiumunk meghatározza a fellebbezés útját és feljebbviteli fórumként a királyt vagy az általa megbízott bírót jelöli meg. Korpona, Bábaszék, Vasvár és Nagymaros a király bíráskodását (nostrum indicium), a körmendi, besztercebányai, sátoraljaújhelyi, szatmári, soproni, pozsonyi és körmöci a presentia regiat, a szatmárnémeti, nyitrai, tordai és 1331. évi komáromi pedig a presentia regiat vagy a tárnokmestert teszi meg feljebbviteli hatóságnak, és itt ismét csak Sátoraljaújhely a kivétel, amely a király megbízásából (a nobis sibi tradita potestate) ítélkező a sátorhegyi várnagyhoz felebbezett.

295 Egynémely esetben nemcsak azt határozzák meg az oklevelek, hogy kihez lehet, hanem azt is, hogy kihez nem lehet felebbezni. Újra találkozunk ezekben a sorokban a megyésispánokkal, a különféle országos bírókkal, vagy csak annak megemlítésével, hogy a városi bíróság által el nem dönthető ügyekben egyedül a királyhoz vagy az általa kijelölt bíróhoz fordulhatnak a felek. Az igazságszolgáltatásban elfogult vagy vonakodó bírót is közvetlenül a királyhoz utalja az előzőkben ismertetett formula. Mindebben lehetetlen észre nem vennünk azt az irányzatot, hogy minden közbülső fórum kikapcsolásával közvetlenül a király legyen a városok felébbviteli hatósága. A fejlődésnek ez a folyamata csak a kelet-európai, a cseh és lengyel fejlődéshez mutat hasonlóságot, de ellentétes a német, főképpen az észak-német fejlődéssel szemben. Ott ugyanis az általános gyakorlat az volt, hogy a privilégium megjelölte az alkalmazandó városjogot, s ezzel az alkalmazandó jog anyavárosa egyben felebbviteli hatósággá vált. A jogi értelemben vett anyaváros intézménye a középkori Magyarországon sem volt ismeretlen. Városprivilégiumaink sokszor emlegetik a 84