Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Németh Annamária: Huszár Lajos: A budai pénzverés története a középkorban. Budapest várostörténeti monográfiai. XX. köt. Bp., 1958. 645-647

korra vonatkozó megállapításaiban inkább támaszkodhatott az eddigi irodalom eredményére és saját kutatásainak súlypontját a XV. és XVI. századra helyezhette. Ebből természetesen az is következik, hogy munkájának a XIII—XIV. századra vonatkozó részét a régebbi irodalom megállapításaival együtt a viszonylag gyorsabb elévülés veszélyezteti (pl. Gárdonyinak a város pecsétjére vonatkozó megállapítása ma már elavultnak tekinthető). H. munkája tulajdonképpen két főrészre osztható: a mintegy 110 oldalnyi történeti részre és az ehhez kapcsolódó adattári részre. A történeti részben H. vizsgálódásait a budai márkával kezdi, majd a pénzverde meghatározásának szentel egy rövid fejezetet, azután pedig IV. Bélától Zápolya Jánosig az egyes uralkodók szerint csoportosítja anyagát. Rendkívül fontos munkát végzett H. a pénzverde helyének meghatározása szempontjából, ennek eredményeként a középkori város területén három olyan pontot sikerült megjelölnie, ahol a verde működött. Az első, a XIII—XIV. században működő verdét az ún. Kammerhofban határozza meg, de ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy Jankovich M. (Bud. Rég. XIX köt.) szerint a Kammerhof elsősorban a királynéi szálláshely szerepét töltötte be. A kötet második, tulajdonképpeni korpuszrészében mintegy 300 különböző pénz leírását közli H., uralkodók szerint csoportosítva, és az egyes példányokat — készülési idejük megállapításával — új időrendbe állítja. Ennek az új időrendnek indokolását a történeti részben végezte el. A második részhez járó korrendi táblázatok, valamint a CNH és a kötetben levő éremleírások sorszámainak egyeztetése teszi áttekinthetőbbé az anyagot. A kötetet 13 táblán mintegy 300 érem eredeti nagyságú képe (előés hátlap) zárja le. Úgy gondoljuk, nem lett volna érdektelen egy-egy érdekesebb, épebb példányról nagyított felvételt is közölni. A kötet célja — amint azt H. bevezetőjében írja is — egy kisebb, de nagy jelentőségű terület, nevezetesen Buda pénzverésének monografikus feldolgozása, egy későbbi nagy, az egész magyar anyagot felölelő pénztörténet részeként. H. tehát nemcsak vizsgálódásait igyekezett a pénztörténetre korlátozni, hanem elvként is azt tűzte maga elé, hogy a pénztörténetet gazdaságtörténeti hatásaitól és kísérő jelenségeitől függetlenítse. Ennek az elvnek azonban nemcsak elődei, Kováts Ferenc és Hóman munkássága és a modern külföldi szakirodalom mond ellent, hanem ellentmond ennek maga H. is, amikor pl. a budai márka tárgyalása során rámutat országos érvényű pénzverési alapsúlyunk elterjedésére és jelentőségére. Csak sajnálhatjuk, hogy — elsősorban egy teljes Budapesti Oklevéltár hiányában — H. meg sem kísérelhette annak bemutatását, hogy mit jelentett a pénzverés a város gazdasági és politikai élete szempontjából. A H. által leszögezett elv megnyilvánulásának kell tartanunk, hogy — sajnos — a művészettörténeti vonatkozásokat is kizárta vizsgálódása köréből. Ezt annál is inkább fájlalnunk kell, mert Horváth Henrik óta — aki szellemtörténeti módszerrel dolgozott — senki sem foglalkozott 646