Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Kubinyi András: Das Ofner Stadtrecht. Eine deutschsprachige Rechtsammlung des 15. Jahrhunderts aus Ungarn. Hrsg. von Karl Mollay, Monumenta historica Budapestinensia. I. köt. Bp., 1959. 643-645

M. új kiadása minden tekintetben többet nyújt a réginél. Ediciós munkája mintaszerű, a történeti vonatkozásokon kívül a nyelvi különlegességekre is tekintettel van. Részletes jegyzetanyag kíséri a kötetet, amely valamennyi kézirat lectiovariánsait tartalmazza. A kiváltságlevelekből átvett pontoknál jegyzetben közli a latin eredetit is. Egyébként tárgyi jegyzetet alig találunk, ez majd a kommentárkötet feladata lesz. A kötet végén glossarium, továbbá név- és tárgymutató található. A kötet rövid bevezetése a kutatás történetét ismerteti, és kijelöli a további kutatás feladatait. Itt találjuk legérdekesebb eredményét: az előző kiadás egy olvasási hibáját kijavítva kiderült az, hogy a Jogkönyvet egy János keresztnevü ember írta. Ezt a Jánost M. Siebenlinder János budai bíróval azonosítja. Valószínűleg a kommentárkötet részletesebben megindokolja majd ezt az elméletet, mert a jelenlegi adatok alapján ez a megállapítás csak valószínűsíthető, de nem bizonyítható. Meg kellene állapítani, hogy nem volt-e ekkor egy János nevű jegyzője a városnak, mert véleményünk szerint valószínűbb a jegyző szerzőségét feltételezni, mint a bíróét. Hadd tegyünk a készülő kommentárkötettel kapcsolatban néhány előzetes megjegyzést. A kommentárkötet nyilván rámutat majd a Jogkönyv és az élő budai jog kapcsolatára, tehát arra, hogy a Stadtrecht paragrafusai mennyiben feleltek meg a valóságnak. A Jogkönyv szerzője megnevezi forrásait: a magdeburgi jogot, az életben levő szokásjogot és a királyi kiváltságleveleket (I. rész 1. f. 58. old.). Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a külföldről átvétel vagy akár a kiváltságlevél pontja nem maradt-e írott malaszt. Össze kell tehát hasonlítani a Jogkönyvet a fennmaradt oklevelekből kiolvasható budai joggal. Az oklevelekben állandó utalásokat találunk a város „consuetudo"-jára, szokásjogára. Külön kell választani továbbá minden külföldi eredetű jogszabályt a hazai szokásjogból származottaktól. Ezek a vizsgálatok a város eredetére nézve is új, esetleg meglepő eredményekkel járhatnak. A saját szokásjogi eredetű pontok túltengése pl. azt jelentheti, hogy a város történetében a német patríciusok betelepülése nem jelentett nagy változást, mert a német jog beáramlása előtt már megvolt a hazai városjog. Ezt a hipotézist látszik alátámasztani a cseh és lengyel városok példája is. Itt ősi szláv városokra telepedtek rá a német patríciusok és teljesen a magdeburgi jog alapján szervezték át őket. Nálunk a Jogkönyv csak részben említi a magdeburgi jogot jogforrásnak, a városi szervezet pedig egyáltalán nem felel meg neki, tehát csak azt tételezhetjük fel, hogy már a német telepítés előtt a szomszédainknál jelentősebb, saját joggal rendelkező városaink voltak. Ezt igazolja városi okleveleink szerkezete is. Német nyelvterületen az oklevelek korroborációjában általános a tanúfelsorolás, ezt a cseh és lengyel városok is átveszik. Nálunk erről szó sincsen, városaink oklevelei szerkezetükben és formuláikban teljesen megegyeznek az élő magyar szokásjogot alkalmazó hiteleshelyi és királyi oklevelekkel. Szólnunk kell itt a budai oklevelek egy olyan formulájáról, amely fontos magánjogi tételt, a római jogból átvett evictiot fejez ki és amelyről a Jogkönyv egy szót sem szól. Pedig 1318-tól Buda elestéig stereotip formulaként szinte szóról szóra azonos 644