Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Fügedi Erik: Budapest régiségei. A Budapesti Történeti Múzeum évkönyve. XIX. kötet. Bp., 1959. 640-643

adattal alátámasztani igyekszik. A budai prépostsággal kapcsolatos adatok titán a királyi kápolnák egyházi szervezete és világi rendeltetése adja a királyi kápolnák általános képét, amelyben sajátos módon fonod-* tak össze a X—XI. századi királyságra jellemző köz-, magán- és egyházjogi hatáskörök. J. részletesen foglalkozik a királyi kápolnák intézményének átalakulásával, s itt kibővíti vizsgálatát a rezidenciális kápolnák viszonyainak ismertetésével. A főváros koraközépkori története szempontjából jelentősebb értekezésének második része, ebben sorra veszi a kelenföldi, a budai Mária-templom, Sasad, Őrs, a két Keszi, Szent jakabfalva és végül Fehéregyháza forrásanyagát. Ezen egyházak elhelyezésének és történetének vizsgálata Buda és Óbuda kialakulása szempontjából azzal a végső eredménnyel zárul, hogy a fejedelmi, ill. királyi székhely a királyi nemzetség birtokán Kurszán várától kezdve Óbudán át Buda váráig állandóan ezen a gazdasági szempontból olyan fontos területen mozog a középkor első felében. Árpád-kori történetünk pedig a királyi kápolnák révén nemcsak az intézmény létrejöttének gazdasági és szervezeti alapjait, eddig ismeretlen fejlődését tisztázza, hanem az országnak a király és herceg közti felosztásához is új támpontokat nyújt. A visszakövetkeztetések miatt már amúgy is megduzzadt forrásanyag talán még itt-ott bővíthető lett volna (pl. Patak, Beregszász, Újhely, Szöllős városi kiváltságleveleiből egészen világosan kibontakozik királyi magánbirtok jellegük, az esztergomi érseknek a kápolnákból exemptussá vált plébániákkal kapcsolatos census synodalisának alapja is tisztázandó), s főképpen a királynéi és hercegi kápolnákkal egyszer még feltétlenül bővítendő is lesz, de sem ez, sem az esetleg előforduló kisebb elírások (az 1201. évi olaszi kiváltságlevél nem Patakra vonatkozik!) nem változtathatnak a királyi kápolnákkal kapcsolatos következtetések helyességén. J. érdeme, hogy ebben az anyagban az összefüggéseket felismerte, a királyi kápolna intézményét — a diplomatikai vonatkozások kivételével — a homályból kiemelte és ezen túlmenőleg Buda és környéke történetét egy lépéssel előbbre vitte. Kubinyi András középkorvégi budai témát választott (Budai kereskedők udvari szállításai a Jagelló-korban, 99—119. old.), amikor feladatául a Jagellók udvari szállítóinak nemzetiség és tőkeerő szempontjából való vizsgálatát tűzte ki. Forrása azonban nem egyedül az Brnuszt-féle számadáskönyv, hanem igyekezett az egy-egy kereskedőre (cégre) vonatkozó elérhető adatokat összegyűjteni. Csak így juthatott olyan adatsorok birtokába, amelyekből kétségtelen, hogy az olasz kereskedő- és bankházaknak Magyarország és a magyar királyi udvar iránt mutatott érdeklődése Zsigmond uralkodása után, sőt Mátyás halála után sem szűnt meg. A német, lengyel és hazai kereskedők adatainak elemzése is új eredményt hozott: a sokszor emlegetett és a hazai kereskedőket függésben tartó idegen (dél-német) tőkén kívül a XV—XVI. század fordulóján megjelent a kereskedelmi életben a nagybirtokosok tőkéje is. Az udvari szállítók adatait aligha lehet elválasztani a külkereskedelemtől, ill. ezzel kapcsolatosan a harmincadjövedelem vizsgálatától. K. adatainak ezen a téren az biztosít jelentőséget, hogy időrendben a pozsonyi harmincadkönyv és 41 Tanulmányok Budapest múltjából 641