Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

A XI—XII. századi városok és a falvak közt a földesúrhoz való viszony tekintetében nem volt nagy különbség. A források alapján a falvak, főképpen pedig egyházi nagybirtokok falvainak viszonyait sokkal jobban ismerjük, mint a városokét. Tudjuk, hogy a falvak lakossága földközösségben művelte földjeit, s a megművelt földek után személy szerint megállapított szolgáltatásokkal tartozott a földesúrnak. A határnak művelés alá nem vett részét a földesúr kisajátította magának, s azokhoz idővel bizonyos haszonvételi jogok kapcsolódtak. Elsőnek valószínűleg az erdő került a földesúr tulajdonába vadászati és halászati jogával együtt.

195 Az a kevés, amit a XI—XII. századi városainkról tudunk — bizonyos változtatásokkal — ugyanezt a képet tárja elénk. Lényegében nincs különbség a királyi birtoktestek falvain élő solymárok és az óbudai solymárok között — mindketten személy szerinti szolgálatot teljesítettek.

196 A vásártér forgalma után a király ugyanúgy szedte a vámot Nyitrán, mint valamely kis faluban. Az óbudaiak 1212 előtt ugyanúgy fizették a csöböradót a királynak, mint a XIII. század elején még kis telepnek számító Kassa lakosai. A földközösség nyomai is megtalálhatók azokban a városokban, ahol a mezőgazdasági termelés nagyobb szerepet játszott.

197 Korai városainkban nagyobb a változatosság a falvakhoz képest, nemcsak mezőgazdasági, hanem ipari szolgáltatásokban is,

198 de a lényeg ugyanaz: személyi szolgáltatások, kifejlett földesúri haszonbérletek. Ráadásul a városokban a királyt ugyanaz a megyei ispán képviselte, mint falvakban, ő hajtotta be a csöböradót, ő szedte a vásárvámot stb. Korai városaink nem a földesúrnak teljesítendő úrbéri szolgáltatásaik miatt, hanem az egész telep gazdasági funkciója miatt különböztek a falvaktól. A környező falvakból való kiemelkedés hosszú útján az első lépést — mint azt már jeleztük — a vendégek betelepítése tette meg. A XII. század közepén nagyobb tömegekben bevándorló idegenek elsősorban mezőgazdasági termeléssel foglalkozó parasztok voltak. A királyi birtokon megtelepülő idegenek földjeiket egy a korabeli magyartól eltérő rendszer szerint művelték, s eltérő rendszer szerint teljesítették úrbéri szolgáltatásaikat is. A határ művelés alá vett területét telkek szerint egyenlő arányban osztották fel, s úrbéri kötelezettségüknek nem személy szerint, hanem a művelt telkek nagysága szerint tettek eleget. Ezen túlmenőleg szolgáltatásaikat — kezdetben csak részben — pénzben rótták le. A korabeli magyar falvaktól azonban csupán ebben a tekintetben, úrbéri szolgáltatásaik objektivizálódásában különböztek, mert egyébként ugyanúgy a megyei ispán felügyelete alá tartoztak, ugyanúgy kötelesek voltak szőlőik után csöböradót, halászatuk után halat adni,

199 mint a már régebben kialakult magyar falvak. Az úrbéri viszonyok fejlődésének ezt az első lépését városainkban is megtaláljuk, főképviselőjük Esztergom és Fehérvár. Mindkét városban már kialakult a vendégek önkormányzata, már megszabadultak a megyei ispán felügyelete alól, a polgárság már mindkét városban megindította a harcot a fejlődésének gátat vetni akaró egyházi intézmény ellen, amikor a XIII. század második felében az utódok nélkül elhalt polgárok vagyo43