Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Bélay Vilmos: Adalékok az ár- és bérviszonyok történetéhez Pest-Budán, 1790-1848 = Dannye k istorii izmenenij obsego urovnâ cen i zarplat v gorodah Pest i Buda, 1790-1848 gg. 363-407

A kőműves-és ácslegény keresete mindenesetre több volt a kaszásénál, nem is beszélve a szőlőmunkásokéról, amelynek legjobban fizetett csoportjába tartozó metszők és döntők csak kb. 50—60%-át kapták a kőműveslegény vagy ácslegény bérének (1818: 45, illetve 78 krajcár, 1825: 26, illetve 54 krajcár, 1830: 30, illetve 54 krajcár). Volt olyan évis, pl. 1823-tól 1827-ig öt év, amikor a legjobban megfizetett szőlőmunkás sem kapta még a felét sem a kőműves- vagy ácslegény bérének. Bár a limitáció nem szól róla, bizonyos, hogy a legények munkaideje a mesterekével azonos, hiszen együtt dolgoztak. A két óránál nem hoszszabb étkezési szünetekre vonatkozó, évről évre megismétlődő rendelkezés a limitációs jegyzőkönyvekben kétségtelenül minden egyes kategóriára (mester, legény, inas) egyaránt vonatkozik. Minden évben olvasható az említett építőipari legények munkabérére vonatkozó jegyzőkönyvi bejegyzésben az a tétel, hogy a legény „mestergaras fejében" tartozik fizetni mesterének ennyit meg ennyit. Mi hát az a mestergaras? A Czuczor—Fogarasi-féle magyar nyelv szótárában azt olvassuk, hogy „azon pénz, melyet némely mesterembereknél, pl. ácsoknál, kőműveseknél az illető mesternek rendes napi bérökből fizetnek a legények és inasok".

24 A mestergaras összege 1818-ban 4, ettől kezdve egészen 1837-ig bezárólag 3 krajcár. 1838 és 1840 között 1,5 krajcár, utóbbi nem váltó, hanem pengő pénzben. (Mint az előbbiekben közöltekből kitűnik, a mester félórányi túlóradíjával azonos összeg.) A kőműves- és ácslegények túlóradíja kevesebb természetesen a mesterekénél, általában fele annak. Míg a mesterek túlóradíja 1822 és 1837 között 6 krajcár, a legényeké ugyanezen években 3 krajcár, majd 1838 és 1840 között, amikor a mestereké 3 krajcár pengő pénzben, a legényeké 2 krajcár. A legények túlóradíja megegyezik a mestergaras összegével (kivéve az 1838—1840-es éveket, amikor egy 3

/

2 krajcárral, azaz egyharmad résszel több a túlóradíj, mint a mestergaras). Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a legények naponta egy órányi bére a mesteré lett, annak fejében, hogy a szakmát nála tanulta ki. A kőműveslegényekre vonatkozólag érdekes híradást olvashatunk 1847-ben, az Országos Iparegylet lapjában, a pesti Hetilapban. Azt írja a lap, hogy „az építőmesterek nagy szűkiben vannak a kőmíveslegényéknek. A cseh legények, akik itt dolgozni szoktak, még meg nem érkeztek, pedig váltig várja őket a Pesther Zeitung. De hát magyarok nem érkezhetnének? Jó itt a napszám, magyar barátim! a munka elég!"

25 Ebből a rövidke hírből kitűnik, hogy a pesti kőműveslegényeknek legalábbis jelentékeny része nem pesti, de még csak nem is környékbeli illetőségű, hanem a távoli cseh földről jön alkalmi munkásként a magyar fővárosba. A hír május 4-én jelent meg. Úgy látszik, hogy ilyenkor szoktak a cseh legények érkezni, mert ilyenkor indulnak meg az építkezések, amelyek télen csak kisebb mértékben folynak (csak javítási munkákat végeztek a téli hónapokban). Az ősz beálltával azután ezek a cseh legények, megszedve magukat a pesti és budai építkezéseken, hazatérnek hazájukba, hogy a jövő tavasszal újra megjelenjenek. A másik adalék, 374