Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

is elmaradt a fejlődéstől, egyik sem kapott a XIV. században országos vásár tartására engedélyt. A legfeltűnőbb ez Esztergom esetében, amely ekkor még erős városi szervezettel rendelkezett, de már a XIII. században elvesztette a harcot az esztergomi káptalannal szemben.

141 Óbuda hanyatlásának oka részben Buda fellendülése volt,

142 és — úgy látszik — Pest háttérbeszorulása is ezzel függött össze. A mai Budapest területén fekvő települési egységek közül ebben a időben Buda ragadta magához a vezetést, és az iparcikkekkel való kereskedelem központjává lett. Pest a középkor végén a mezőgazdasági termékeknek és főképpen az állatkereskedelemnek volt jelentős piaca. Az a tény, hogy a XIV. század folyamán Pest nem kapott országos vásár tartására engedélyt, talán arra enged következtetni, hogy a piacnak ilyen irányú megoszlása gyakorlatilag már a XIV. század elején bekövetkezett. * A vásártartással szoros összefüggésben állott a vámmentesség kérdése. Bár az útvámokról sokkal kevesebbet tudunk, mint a vásárvámokról, annyi mégis bizonyosnak látszik, hogy a fejlődés itt is több egymást követő szakaszra bomlott. Az útvám legkorábbi említésével Kálmán király törvénykönyvében találkozunk. A 25. te. szerint az útvámok (vectigale) jövedelméből az ispánokat és a püspököket ugyanolyan részesedés illeti meg, mint a vásárvámokéból (tributum) .

143 A 25. tc.-ből mindössze annyi derül ki, hogy a vásárvámok mellett a XI. század végén útvámok is léteztek, a vámregále ezekre is kiterjedt, ezeket is az ispánok kezelték, az ő felügyeletük alatt állottak. Ennél a már eddig is ismert ténynél többet mond a 33. tc.-ben megnyilvánuló tendencia. Ez a te. elrendeli, hogy a kereskedők (mercatores) a régi vámok (tributum) dupláját fizessék, míg a kereskedelemből élő szegények továbbra is csak a régi vámot kötelesek fizetni.

144 A 25. tc.-ben a vectigale és tributum szavak használata semmiféle kétséget nem hagy, a 33. te. tributuma azonban jelenthet út-, de jelenthet vásárvámot is.

145 Bármelyik vámot is értették a 33. tc.-ben tributum alatt, bizonyos, hogy ebben a tc.-ben első alkalommal találkozunk a kereskedők megítélésében később is megnyilvánuló irányzattal. Amikor 1290-ben Kálmán király rendelkezését a megváltozott viszonyoknak megfelelően megismételték, azt mondották ki, hogy sem az egyházi, sem a világi birtokosok népei nem kötelesek vámot fizetni, hanem csupán azok a kereskedők, akik külföldre mennek vagy onnan jönnek.

146 A szembeállítás itt is egészen világos. Az egyik oldalon a magánföldesúri joghatóság alatt élők szerepelnek, ezek a Kálmán által említett szegények (pauperes), akik termékeik eladásából élnek (qui de mercato viviunt). A másik oldalon a külföldi kereskedők állnak, akik a Kálmán által is említett mercatores helyébe lépnek. A latin mercatort az 1553-ban megjelent Murmelius-féle szótár „vett marhával kereskedődnek fordította,

147 ami ugyancsak megfelel Kálmán meghatározásának (mercatores ob id solum, ut ditescant venalium rerum dediti studiis). A felsorolt adatokból világos, hogy a középkorban nálunk sem tekin36