Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Tóth Andrásné Polónyi Nóra: Műszaki munkálatok Pest városában a XVIII. században = Wasserbauten und andere öffentliche Arbeiten der Stadt Pest im 18. Jahrhundert 241-283

alkalmassá tétele, amely az ekkor lebontott Váci kapu s a mai Vörös­marty tér, Engels tér és Szabadság tér környékén terült el. A munkálatok a Schilsonnak adott utasításoknak megfelelően két területen indultak meg: 7. A Duna-partnak a hajóhíd alatt és feletti szakaszán, ahol egy kb. 90 öl hosszú és 10 láb magas, kőből épített, emögött földdel megtá­masztott gát építése indult meg. A gát a hajók kikötésének megkönnyí­tése és az árvízvédelem céljából készült. 2. Az új vásártéren és környékén az új városrész fő- és mellék­utainak kimérése, kijelölése, az egész terület planírozása s egyes részei­nek kikövezése. 149 Ez előre meghatározott, alapfontosságú munkálatokhoz járultak még a munka közben felmerülő egyéb munkálatok (csatornázás stb.). A kamarai adminisztráció és a városi tanács megbízottainak a munkálatok előkészítését célzó tárgyalásai — Schilson körültekintő irányításának eredményeként — a következő megállapodással zárultak: A planírozási munkálatokhoz 20 háromlovas, földszállításra al­kalmas kocsit kell állandóan készenlétben tartani; tulajdonosaikkal a városnak szerződés formájában kell megegyeznie. A külvárosi bírák közreműködésével 50—100 munkabíró férfi, esetleg női napszámost kell alkalmazni. A szükséges munkaeszközöket (30 vasalt taliga, 20 vaska­pocs, 40 lapát, 10 kapa) a kamarai adminisztráció biztosítja. A fel­ügyeleti munkára alkalmazottak, aszerint hogy kőműves-, ill. kocsi­vagy napszámos-felügyeletet látnak-e el, napi 45, ill. 30 krajcárt kap­nak. A napszám egyébként kocsival napi 2—2,15 Ft, kocsi nélkül 20 kr. A munkanap 11 órás. Ezt a munkaidőt meghaladóan túlóradíjat kell fizetni. A planírozáshoz szükséges sódert, vagy a Dunából, vagy a pesti Óhegyből termelik ki aszerint, hogy a vízi vagy szárazföldi fuvar bizonyul olcsóbbnak. 150 A munkálatok e megállapodás után indultak meg, azonban a gondos előkészítés ellenére is csak vontatottan haladtak előre. Schilson és a városi tanács a kezdetek kezdetétől nem értették meg egymást. 151 A tanács nem tudta magát függetleníteni a személyes ellenszenvtől, csak vonakodva teljesítette Schilson rendelkezéseit, a pénzgazdálkodás elé is számtalan akadályt gördített. Várady mérnök már a munka meg­indításakor afelől panaszkodik, hogy a régóta igényelt kőszállítmány még mindig nem érkezett meg. Valóban: a szükséges 300 hajónyi bur­kolatkövet csupán ismételt felszólításra szállíttatta a tanács rendel­tetési helyére. 152 A következő esztendőben ugyancsak Várady arról számol be, hogy a napszámosok utolsó heti bérét pénzhiány miatt nem tudja kifizetni. Schilson ebben az ügyben ismételten a helytartótanácshoz fordult s azt kérte, szorítsák rá a várost a pénz folyósításának meggyor­sítására. Ellenkező esetre felmentését kérte a már szinte befejezéshez közeledő munkálatok irányítása alól. 153 1790 végére, tehát mintegy másfél évi munka után — amint ez az ekkor benyújtott beszámolóból és költség elszámolásból kitűnik — a vállalkozás minden nehézség ellenére komoly haladást mutatott s 271

Next

/
Thumbnails
Contents