Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Kubinyi András: Népmozgalmak Budapesten a feudalizmus korában = Narodnye dviženiâ v Budapešte v epohu feodalizma 7-15

az 1402. évi áprilisi bíróválasztás alkalmával robbantak ki. Az iparosok,, akik közt feltehetően sok magyar volt, Frigyes fia András mészáros, Lőrinc szűcs és a kis Rigolinus vezetésével átvették a hatalmat, elkergették a patrícius tanácsot és az új tanácsot 24 tagúra bővítették ki. A bíró András lett. Nem egész két évig vezette a várost ez a demokratikusabban megválasztott, a városi dolgozó tömegekre támaszkodó tanács. A király, aki abban az időben Nápolyi László pártja ellen harcolt, és aki 1403-ban Makrai Benedek lázadóit Pest mellett verte meg, egyelőre nem avatkozott be a város ügyeibe. Csak 1403 decemberében látta elérkezettnek az időt a polgárokkal való leszámolásra. Visszahelyeztette a régi tanácsot, és eltiltotta a 24 tagú tanács választását. Kirendelte, hogy esküdt vagy bíró ezentúl csak birtokos lehet, tehát írásban is elismerte a patríciusok jogait. Kzt a rendeletet sem tartották azonban a Rauczan Péter vezette patríciusok elegendőnek, és újabb parancslevelet eszközöltek ki az uralkodótól az 1404. áprilisi tisztújítás előtt. Ebben kimondja a király, hogy az 1402-es mozgalom vezetőit soha sem szabad megválasztani városi tisztségekre. A német patríciusok még tovább mentek. Amikor a század első évtizedeiben írásba foglalták Buda szokásjogát, belevették az idézett királyi rendeletek tartalmát is, azonban azzal bővítve, hogy bírónak csak olyan birtokos polgárt lehet választani, akinek mind a négy nagyszülője német volt. A tizenkét esküdt közül viszont tíznek németnek kellett lenni. A patríciátus német jellegének ilyen kihangsúlyozásával bonyolította a problémát, a társadalmi ellentétek a következőkben nemzetiségi köntösben jelentkeztek. A század 30-as éveiben a zömében magyar céhpolgárság vezetője Ötvös János volt. Már 1436-ban találkozunk vele egy az egyháziakkal kitört viszályban. 1439-ben a németek elfogták és titokban meggyilkolták. Amikor a Duna kivetette hulláját, a város magyar lakossága fellázadt. Megtámadták a gazdag kereskedők házait, és hogy a nemzetiségi jelszavakat hangoztató tömeg társadalmi forradalomra tört, mutatja az, hogy a magyar kereskedőknek sem kegyelmeztek. Úgy látszik, hogy a nép harcra serkentésében eretnek ideológiáknak is hatásuk lehetett, mert a mozgalom lecsendesítésébe beavatkozott a pápai inkvizítor, Marchiai Jakab is, akit a nép azzal kergetett el, hogy „az Isten is velünk van". Bár a király katonasága leverte a mozgalmat, az nem volt teljesen eredménytelen. Megszűnt az eddigi választási rendszer. Ezentúl az egyik évben német, a másik évben magyar bírót kellett választani, és a 12 esküdt felét ugyancsak a magyarokból választották. A választás lebonyolítására a lelépő tanács kijelölt egy 100 tagú választói testületet, amelyben 50 magyar volt, és ez választotta meg az új tanácsot. Persze ez a módszer is igen távol állott a demokráciától. Az új rendszer kettőt jelentett: egyrészt azt, hogy magyar polgárok is kerültek a patríciátusba, másrészt azt, hogy a patríciusokon kívül ezentúl a városi középrétegek vezetői, a céhmesterek is beleszólnak a város irányításába. Az 1439-es mozgalom, bár nemzetiségi jelszókkal indult, végeredményben osztálymegmozdulás volt. A plebejus néptömegek, céhlegények, szőlőkapások stb. spontán megmozdulása eldöntötte a patríciátus és a 9