Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása, 1839-1880 = Die Entwicklung der Mühlenindustrie Budapests, 1839-1880 315-422

ausztriai malom termelése 6 631 950 q volt.

87 Ugyanakkor a budapesti nagymalmok 11 414 lóerejű gőzgépet használtak és ezzel évi őrlőképességük 6 667 000 q-t ért el. A budapesti malomvállalatok termelése tehát •egyenlő volt a 760 legfejlettebb ausztriai malom termelésével. A budapesti nagy malmok tőkéjének szerves összetétele a korszak viszonyai között igen nagy fokú volt, egy munkásra 2,8 gőzgép lóerő jutott, míg valamennyi többi iparágban 0,17 lóerő. Éppen tőkéjének magas fokú szerves összetételéből következett, hogy az az alap, amelyet az ipari munkásság megerősödése szempontjából jelentett, igen szűk volt, nem állt arányban egy ország gyáriparának legfejlettebb ágával. A 11 malomvállalatban, amely fél országot tudott ellátni liszttel, összesen 2634 munkás dolgozott. Magyarország legfejlettebb iparágának ez a vonása az ország társadalmi struktúrájának alakulására kedvezőtlenül hatott. Míg ugyanis azokban az országokban, ahol a tőke szerves összetételének lényegesen alacsonyabb fokán álló textilipar volt a döntő iparág, ez nagy munkaerő-szükségletével képes volt a mezőgazdaság munkaerőfeleslegét felszívni, addig nagymalomiparunk ezzel a képességgel nem rendelkezett. Kitűnik ez egyébként abból is, hogy a Budapest gyáraiban 1875-ben dolgozó 22 738 munkás

91 közül 12,9% dolgozott a gépi erő 68,5%jával rendelkező malomiparban. így érthető, hogy az 1867-ben kezdődő fellendülés idején, amikor a budapesti gyáripar viszonylag gyors fejlődése szakmunkás-hiánnyal járt, a malomiparban az ebből adódó nehézségek kevésbé voltak érezhetők, mint egyes más iparágakban. Mindenesetre a malomipar gyors fejlődését egy pillanatig sem akadályozta a munkáshiány, ami nem kis mértékben a malmok technikai fejlődésének, a kézi erővel végzett munka gépi erővel való pótlásának következménye is volt. Azoknak a munkásoknak száma, akik. szakmunkát végeztek, mindjobban lecsökkent, •és az 1870-es évek közepén — a malom méretével arányosan — mindössze 40—70 főre, a teljes létszámnak kb. %-ére ment. Nem szakmunkásokban fennálló szükségletüket pedig a malmok viszonylag könnyen tudták kielégíteni.

92 A malommunkásoknak közel y^-e külföldi, zömükben osztrák származású volt,

93 s közülük kerültek ki a szakmunkások. A malomipari munkások helyzetéről viszonylag kevés adattal rendelkezünk. Minthogy a malmok két műszakban dolgoztak, a munkanap az akkor Budapest nagy iparában általában elterjedt 12 óra volt, vasárnapot és ünnepnapot sem kivéve. Az 1867-et követő években — az élelmiszerek és a lakás drágulásával egyidejűleg — az ipari munkabérek általában emelkedtek, s ez alól a malomipari munkások sem voltak kivéve. A szakmunkás-hiány következményeként a malomiparban dolgozó szakmunkások bére jobban növekedett, mint a képzetlen munkásoké, de béremelésük viszonylag kis létszámuk miatt a malmok szempontjából nem esett különösen latba, amint általában is a munkabér az őrlés önköltségének nem alkotta számottevő részét. 391