Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása, 1839-1880 = Die Entwicklung der Mühlenindustrie Budapests, 1839-1880 315-422

az 1867. évi kiegyezés megkötését. A gazdasági fejlődésnek arra a vágányára állt rá, amely csak egy agrár Magyarországon futhatott. Mentségül szolgálhat — amennyiben történelmi tévedés menthető —, hogy kb. két évtized alatt a termelési viszonyokban és a gazdasági életben bekövetkezett átalakulás a kortársak előtt sokkal mélyebbnek és átfogóbbnak, eredményeiben sikeresebbnek tetszhetett, mint amilyen a valóságban volt, s akárcsak további két évtized távlatából visszatekintve mutatkozott. Kautz Gyula, a korszak kiváló közgazdásza is úgy látta 1862-ben az ország gazdasági életét, hogy ,,a nemzetet ért nagy politikai megrázkódtatások közepette és folytán az őstermelést annyira lankasztó jobbágy viszony ok és hűbéri jellemű intézmények meszüntettettek, a közgazdasági törvényhozás az azelőttinél sokkal tökélyesebb, okszerűbb elvekre fektettetett, a közlekedési eszközök rendszere csak kevéssel azelőtt alig sejthetett dimensiókban, s több irányban hatalmas lendületet nyert, az ipart és forgalmat lebilincselő számos elavult korlátok mellőztettek, a tőkegyűjtési és takarítási ösztön karöltve az okszerűbb gazdálkodásmód szükségessége felőli meggyőződéssel. . . a nemzet gazdászati ereje és képességei, szorgalma és munkássága termelőbbé, gyümölcsözőbbé is változott. Igen! Magyarország az utóbbi két évtizedben egy nagy, egy mélyreható ipari és közgazdasági forradalmon ment keresztül . ,"

117 4. Az ipari és közgazdasági forradalom, amely ebben az időben Magyarországon lezajlott, a nagyipari fejlődés szempontjából korántsem volt olyan egyértelműen sikeres, mint azt Kautz Gyula megállapításai alapján vélhetnénk. Sőt, ha az átalakulás nagyipari eredményeit a velünk egy állam kötelékébe tartozott egyes ausztriai tartományok fejlődéséhez mérjük, ha tudjuk, hogy 1863-ban az iparban alkalmazott gőzgépekből a cseh tartományok minden 1000 lakosára 4,53, az osztrák tartományokban 2,73, Magyarországon viszont csak 0,65 lóerő jutott, nyilvánvalóvá válik, hogy iparunk gépesedése igen nagy mértékben lemaradt. Igaz, hogy malomiparunk szépen fejlődött, ugyanakkor azonban az 1850-es évek körül a kézműves ipar keretei között megindult gépgyártásunk — a textiliparhoz hasonlóan — az abszolutizmus korszakának végére szinte teljesen megszűnt. A malomiparral összekapcsolódó első nagyobb pesti gépgyártó üzem a Hengermalom érdekköréhez tartozó Pesti gépgyár és vasöntöde társulat — mint már volt róla szó — 1848—1849 harcainak esett áldozatul, a forradalom bukása után pedig már nem tudott új erőre kapni. A Hengermalom keretei között továbbra is működött egy gépi eszközöket és felszereléseket gyártó kisebb üzem, amely „különösen — tűzoltó fecskendőket és tizedesmérlegeket, de gőzgépeket is képes volt gyártani", valójában azonban gőzgépeket nem készített.

118 A malomiparral összekapcsolódott másik gépkészítő műhely, a Werther-féle, amelyről már szintén volt szó, gőzgépeket és malomberen354