Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

magára bőszítette a „nagyok" egyikét-másikát, s bár a fővárosban futotta meg színi pályáját, végig csak a Népszínháznál. Sohasem adatott meg neki, hogy Lendvay és Egressy szíriházában eljátszhassa Lear bolondját... Molnár Györgyben, a rendező-igazgató mögött mindig egy kicsit háttérbe szorul színészi mivolta. Holott szívesen játszott. Színészi egyéniségének kialakulása nem történt szerencsés körülmények között. Kezdetben szegényes kis truppok körében hányódott, s minthogy nem élt soha nagy városban, nem lehettek más tapasztalatai, mint amiket azoknál szerzett. Egész egyénisége a hősi, a romantikus felé vonzotta. Nagy szerencsétlenségére nem az id. Lendvay és Egressy alakították első ifjúsága idején, hanem Pergő Celesztin, Dézsi Zsigmond és Komáromy Samu. Sem megfelelő kapcsolatai, sem elegendő tanultsága nem voltak ahhoz, hogy ténylegesen, vagy legalább lélekben fel tudjon szabadulni az ő, már erősen elavult játékmodoruk hatása alól. Az ifjúkori rossz beidegzés — ha szabad ezt a kicsit szokatlan kifejezést itt alkalmaznunk — tette őt olyan modoros színésszé, hogy a Nemzeti Színház együttesében sem előbb, sem később nem tudott gyökeret verni. Kassai azt írja róla, hogy mesterkélten, de csillogóan játszott. Még plasztikusabb azonban Ágainak, ennek a hihetetlenül éles szemű, nagy műveltségű humoristának a leírása : „Játékában csak úgy lángol a görögtűz, mimikája olyan, mintha Párizsból hozatná hozzá a gépeket ; declamátiója mesterséges vízesés, holott sziklazuhatag lehetne." Ha mesterkélt, ha modoros volt is, jelentéktelen színész nem volt. Az a lelkesedés, ami állandóan cselekvésre, éspedig a köz érdekében való cselekvésre ösztönözte, szuggesztív egyéniséggé tette a színpadon is. Mikor K. Papp Miklós egy ízben a magyar tragikus színészekről írt tanulmányt és az ifj. Lendvayt és E. Kovács Gyulát elemezte, Újházi felháborodva jegyezte meg : hogyan lehet ilyenkor nem Molnárról írni? Igaz, hogy pápább volt a pápánál, deklamálósabb a Nemzeti Színház klasszikus hagyományainál is, de amikor elhagyta a fővárost és helyébe — rövid időre — az akkor még kezdő E. Kovács került, az újságíró így kiált fel : „Goethe ist tot und Eckermann noch am lieben?" Daliás termet, szabályos vonások, kellemes hang már akkor is. birtokában voltak, amikor a színpadra lépett. A jövendő nagy rendezője azonban a mozdulatok szépségét is fontosnak tartotta. Szegénységére jellemző, hogy mozdulatait nem tükör előtt gyakorolta be, hanem azoknak árnyékát figyelte a gyertyafénynél. Megfelelő tükre nem volt. . . Színházelméleti munkák elolvasására sem ideje, sem türelme nem volt, de ha valaki ilyesmit magyarázott neki, mohón figyelt rá, s maga is kialakított a játékról valamilyen teóriát. Társulatának 1861—1870 között kétségtelenül ő volt legnagyobb színésze. A női tagok sorában három primadonna (?) is volt : Molnár Györgyné Hetényi Laura, népszínmű-énekesnő, a gyönyörű Szépné Mátray Laura és Harmath Emma. Hetényi Laura házassága időnap274