Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Tóth András: Pest város lakosságának küzdelme az önkormányzatért, 1686-1705 = Kampf der Einwohnerschaft von Pest um die Selbstverwaltung, 1686-1705 103-138

tására felsorolja a felszabadulás óta keletkezett létesítményeket : Szentháromság-oszlop, lelkészlak, iskolák, városháza, torony és toronyóra,, fogda, bírósági és őrhelyiség, hivatali lakások, városi bolthelyiségek, vendéglő, mészárszék és malom. Ezenkívül felmérték a város régi határait, s a város számára vásárengedélyt, harmincad- és vámmentességet, kövezetvámjogot biztosítottak. Amikor a jelentés alapjában joggal, mégis bizonyos túlzással leszögezi, hogy ,,der orter nirgents so guete einricht- und ordtnung als wie in Peest", észrevenni látszik, hogy a város — minden gazdasági és társadalmi nehézség ellenére — megtalálta a lassan felfelé ívelő utat. Végül a jelentés teljesen felmenti mind szakmai, mind emberi szempontból a tanácsi pártot : igaz, hogy a szenátorok tanulatlan mesteremberek, igaz, hogy Kalcher és Proberger analfabéták, azonban hivatalukat kifogástalanul látják el. Különösen Probergert halmozzák el dicsérettel,

52 aki a bíróságot csupán polgári kötelességtudásból vállalta, el. A döntés értelmében Kalchert mégis le kell váltani, új bírót kell választani, egyébként azonban a tanács maradjon helyén, hogy ezzel elnyerje jutalmát a város eddigi helyes vezetéséért. A syndicus elleni vádakat a jelentés teljesen alaptalanoknak minősítette : Mosel kifogástalanul pontos, világlátott, nyelveket tudó, ,,in jure et in praxi" jártas ember. Viszont Kohlbacher (,,a maga kis latinizmusával" kamarai szervek által sem becsült jogi félműveltségével) a város vezetésére erőszakos módszerei miatt nem lenne alkalmas. Végül a jelentés súlyos büntetés kirovását javasolta a panaszosokkal szemben. A vizsgálat írásos anyaga a társadalmi és politikai fejlődés számos kérdésére vet fényt. Elsősorban is azt állapíthatjuk meg, hogy az önkormányzati küzdelmet vezető városi tanács (mely ekkor különösen ezen a területen a polgárság többségét tudhatta maga mögött) hatalmas szövetségesre tett szert az udvari kamarában. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi volt az oka annak, hogy az újszerzeményi városokkal kapcsolatos, kezdetben egységes kamarai álláspont a XVII—

XVIII. század fordulójára szétvált, s az udvari kamara a városi önkormányzati mozgalom támogatója lett. A kérdésre adatszerűen csupán akkor tudnánk válaszolni, ha — a megfelelő bécsi és magyar iratanyag ismerete alapján — pontosan tájékozódva lennénk a budai kamarai igazgatóság intézménytörténete felől. Ennek híján a birodalmi kormányzati és pénzügy történeti általános fejlődésből következtetve kell keresnünk a budai és pesti fejlődés okait. Tudjuk, hogy a budai kamarai igazgatóság kezdettől fogva mindvégig a kamarai kizsákmányolás legnyersebb, 1686 előtti és (közvetlen) utáni formáját képviselte, mely a szükséges pénzösszegek primer módon való erőszakos kizsarolásában látta a kamarai ügyintézés feladatát. Ezt az „elvi" szempontot nagymértékben támasztotta alá a közvetlen felügyeletből eredő előnyök érdeke is. Az udvari kamara ezzel szemben felismerte, hogy a korábbi kizsákmányolási forma nem vezet a kívánt 124