Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Nagy István: Buda város gazdálkodása és adósságai a XVIII. század első felében = Der Haushalt und die Schulden der Stadt Buda in der ersten Hälfte des 18. Jahrhunderts 51-131

• birtokok, a fogyasztási adó, a telekkönyvi jövedelmek, a vámszedés átengedését s a vásártartás jogát kéri.

8 Ebből is látható, hogy a központi kérdés, mely körül a városi gazdálkodás eseményei is csoportosulnak, az egész korszakban a kiváltságok kérdése. A szabad királyi kiváltságok elvesztéséből, illetve vissza nem adásából automatikusan következett a legfontosabb városi jövedelmek hiánya is. Buda névleg ugyan már a század utolsó tizedében szabad királyi városként szerepel, a valóságban azonban nem több, mint egyszerű kamarai város, amely ugyan rendelkezik némi önkormányzattal, hasonlóképp kisebb városi jövedelmekkel is, azonban korántsem a szabad királyi városokhoz hasonlóan. A budai kamarai adminisztráció, illetve a bécsi kamara csak annyi jövedelmet engedett át a városi tanácsnak, amennyit épp jónak látott, s amennyire a városi háztartáshoz múlhatatlanul szükség volt. A kiváltságok hiányából származott elsősorban a városi gazdálkodást legsúlyosabban érintő jogfosztottság, a szabad királyi városi kiváltságokkal együttjáró nemesi rang, földesúri jog s ebből kifolyólag a ius territoriale hiánya. A ius territoriale-t (a területi joghatóságot) Buda helyett ugyanis a budai kamarai adminisztráció gyakorolta. A városi tanácsnak nem sok befolyása volt pl. a birtokviszonyok kialakítására, az elpusztult város betelepítésének irányítására, a romos házhelyek kiosztására. A kamarai adminisztráció kezében volt a telekkönyv, mely a birtokviszonyok kialakítására és rögzítésére szolgált. Valóban, amint az egykorú császári telekkönyvek is tanúsítják, a telkeket, házakat, szőlőket nem a tanács, hanem a kamarai adminisztrátor „asszignálja" a telepeseknek.

9 A ius territoriale gyakorlásának hiánya egész sor életbevágóan fontos anyagi erőforrástól, jövedelemtől fosztotta meg a várost. A tanács nem volt képes az adminisztrációval szemben ezeket községi tulajdonként magának megszerezni. Mindenekelőtt vonatkozott ez a földbirtokra, amelynek legértékesebb része (a szőlő kivételével) így, az egyébként is aránylag szűk határban, a kamarai adminisztráció tisztviselőinek, de főleg a császári katonatiszteknek kezébe került. Míg az alapos művelést kívánó szőlőket a lakosság akadálytalanul vehette birtokába s maga a város is szerzett magának 4% hold szőlőt,

10 a szántókat és réteket megszállta a katonaság.

11 A városhoz legközelebb eső réteket,, a mai Vérmező és a Városmajor környékén pl. a várparancsnokok ragadták magukhoz, s Buda 1700 júniusában azért panaszkodik, mert a Pálvölgy (a mai Pasarét, illetve a Pesthidegkút felé vezető völgy) felé a marhahajtást a várparancsnokok által elfoglalt rétek akadályozzák.

12 Az elfoglalt rétek miatt sok viszálya keletkezett Budának a katonai parancsnokokkal. A földfoglalások miatt Buda a város határán kívül kényszerült birtokok szerzésére, s így próbálta megalapozni a város gazdálkodását. 1695-ben Törökbálint és Feketeszentegyház pusztákat kérte és kapta meg a bécsi kamarától, a birtokok megszerzésében azonban a budai jezsuiták ügyesebbnek bizonyultak. Majd Budaörs és Csék pusztákat vette bérbe gróf 54