Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Lakatos Ernő: Budapestkörnyék 1848-ban = La région de Budapest en 1848 313-348

lassan haladt. Ezek között a legsúlyosabb a nemzetiségi kérdés volt. Bár Budapest közelebbi és távolabbi környékén komoly nemzetiségi mozgalmak nem támadtak, mégis találkozunk olyan hangulattal és megnyilatkozásokkal, amelyekből kitűnik, hogy egyebek között nemzetiségi okok is a bizalmatlanság forrásai voltak a nemesi vezető réteggel szemben. A budapestkörnyéki német és szlovák községekben vannak erre adataink. A budakörnyéki német községek különösen a nemzetőrség kiállítása és a Délvidékre való elindítása ellen foglaltak állást. „Veresvár, Solymár, Szentiván, Perbál, Jenő, Telki, Zsámbék, Törökbálint, szóval majd minden németajkú helység a nemzetőrség kiállítása ellenében tettlegesen ellenszegült, a lakosok halállal fenyegették a szolgabírót, ha sorsot húz és mindazokat, akik önkéntesen el akarnak menni."

71 Tinynyén is ellenszegültek, „sőt a fönt nevezett községek oda nyilatkoztak, hogyha a rácok jönnek, baráti poharat fognak velük ürítni". Ennek hatása megmutatkozott Soroksáron is, ahol szintén a nemzetőrség kiállítása körül keletkeztek zavarok.

72 A pestkörnyéki szlovák községekben hasonlóképpen ellenséges magatartás nyilvánult meg. Maglódon Rimár János nevű festő lázította a falubelieket, hogy „a rácokat ne bántsák, mert azok a tótoknak nem ellenségei".

73 A cinkotai és rákoskeresztúri nemzetőrök pedig éppen nem mentek el a délvidéki táborba, sőt lázító nyilatkozatok és dühös kifakadások között szidták a szomszéd helységek engedelmes lakosait.

74 Különben is igen rossz hatást keltett, hogy a már említett pilisi járásbeli német községek „harminc negyven váltóforintért béreltek ki olyan földönfutókat, kétes jellemű elemeket, akikre nem egy haza, hanem egy puszta üres ház védelmét sem bízhatnók".

75 Pedig nemzetőr helyett csak nemzetőr mehet, mondja Kossuth Hírlapjának polgári szemléletű tudósítója. Bizony kikre maradt a haza és szabadság védelme? Megírták ezt a tökiek a megyéhez írt folyamodványukban. „A haza védelme úgyis a magyarokra fog maradni"

76 és a „földönfutókra" •— tehetjük hozzá. Tehát a szabadságharcot a magyar népnek kell vállalnia, és azon belül is a szegények, zsellérek, iparoslegények viselik majd az oroszlánrészt. Ezt igazolja az 1848-as újonclisták vizsgálata is. Soroksárról véletlenül megmaradt a kiállított honvédújoncok listája. Érdemes ezt a lajstromot minden oldalról megvizsgálni. Mind a harmincegy honvéd önként jelentkezett. Ezek közül soroksári születésű mindössze négy volt : egy 46 éves asztalos, egy 44 éves napszámos, egy 21 éves kőmíves és egy 20 éves asztalos. A többiek részben a környező magyar községekből való és Soroksáron alkalmazott szolgalegények, részben a soroksári iparosoknál dolgozó vagy vándorúton levő mesterlegények. Iparos köztük tizenöt (kőmíves 4, asztalos 2, cipész 3, ács 1, ezüstműves 1, takács 1, pincér 1, bognár 1). Rajtuk kívül még tizennégy szolgalegény és két napszámos állt a magyar zászlók alá.

77 A neveket vizsgálva : a színtiszta német Soroksár 14 magyar nevűt állított, a többi német vagy szláv hangzású nevet viselt, lényegében a község csak anyagilag járult hozzá a honvédelemhez. (1848. aug. 17-én kelt az újonclista.^ Ugyanilyen önkéntesekkel találkoztunk Pestkörnyék többi részén is. Újpest 5, Palota 13, Rákos22* 339