Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Lakatos Ernő: Budapestkörnyék 1848-ban = La région de Budapest en 1848 313-348

. problémák merültek fel, és amikor az elöljáróság részéről nem részesültek kellő támogatásban, akkor alakult ki a fenti sorrend. A pesti események hatására a budafoki zsellérek már márciusban mozgolódni kezdtek és április elején birtokba vették az urasági legelőt. Ennek a kérdésnek előzményei évtizedekre nyúlnak vissza. Budafoknak 1774-ben 131 házas zsellére volt, ezeknek az uradalom bizonyos legelőterületet biztosított. Ez a terület azonban eredetileg is kevesebb volt, mint amennyit a törvény előírt. Az évek hosszú során az uradalom egyre telepítette a zselléreket, telkeket hasított ki számukra, de legelőt már nem csatolt a telekhez. A legelő a régi zsellértelkek illetőségéhez tartozott. Végül is 1848ban 408 zsellértelket találunk a községben, de a legelő használatából ekkor a község nagyobb fele, közel 3/4 része ki volt zárva. Ezt a visszás helyzetet már 1837-ben is panaszolták.

53 Ennek ellenére a zsellérek részéről az uradalom ugyanazokat a szolgáltatásokat kívánta meg, mint a régen (1774 előtt) telepített telkek tulajdonosaitól. A házas zsellérnek 18 napi robotot kellett teljesítenie, amelyet azonban az uradalommal kötött 1840. évi szerződés szerint 3 pengőforintért váltottak meg, ezenkívül házankint 1 Ft füstpénzt fizettek. Az évi 4 Ft-ot fizették a legelőbirtokos és a legelőbirtok nélküli zsellérek is. Sőt az uradalom ennek megfizetésére még az ún. barlanglakókat is kötelezni akarta. A barlanglakók földalatti nyomorlakások tulajdonosai voltak, akik a hegybe vájt szoba-konyhás, udvar nélküli lakásokban tengették életüket. Az 1840. évi szerződés alkalmával a magas föidesuraság a község kérelmére ,,különös kegytől indítva" a barlanglakók kötelezettségét felére szállította le, tehát füstpénz és robotmegváltás címén évi 2 Ft-ot kellett fizetniök. A háznélküli zsellérek (a barlanglakók házas zselléreknek számítottak) nem válthatták meg robotkötelezettségüket, és az évi 12 napot természetben kellett leszolgálniuk.

54 Ezzel még a házas zselléreknél is rosszabb helyzetbe kerültek. A földesúri terhekhez járultak még a malomjog, a korcsmatartás joga, és a mészárszék. Az uradalom új zsellértelkek állításával jövedelmét rendre növelte, és ugyanarról a területről négyszer annyi jövedelmet húz, mint amennyi az urbárium szerint megilletné, ami a másik oldalról nézve azt jelenti, hogy a helység a törvény által előírt legelőnek csak ötödrészét bírja. A márciusi események megmozgatták a budafoki zselléreket is, és április elején birtokba vették az allodiális urasági legelőt, ahonnét az uraság juhait „a promontori lakosok. . . felizgatott feleségei erőhatalommal elhajtották".

55 A megye rögtön nem foglalt állást. A ráckevei királyi uradalom panasszal élt, és a megyétől kérte a legelő visszaadását. A megyei hatóság hosszas vizsgálat után (1848. július 25-én) elutasítja a ráckevei királyi uradalom panaszát, s a szolgabíró a községet jelen gyakorlatában fenntartotta, és ,,az uradalom által eszközöltetett legeltetésnek helyét nem találta".

56 Az egyik kérdésben győzött a község, az uradalom is könnyen engedett, hiszen csak néhány holdról volt szó. Sokkal lényegesebb volt azonban a szőlődézsma kérdése. Ebben a viszonylatban ugyancsak Budafok volt leginkább érdekelve a többi Buda környéki bortermelő községgel együtt. 334