Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Kubinyi András: A kincstári személyzet a XV. század második felében = Le personnel de la trésorerie a la fin du XVe siecle 25-49

es máramarosi sóbányák ispánjai, az egyes városokban elhelyezett sóhivatalok kamarásai, a bánya- és pénzverőkamarák ispánjai, a harmincadósok. A kincstartó nevezi ki többnyire (és mindig neki számolnak el) a jobbágyokra portánként kivetett hadiadó, kamarahaszna, és a városokra egy összegben kivetett adó beszedőit is. Adó- vagy más pénzügyekben akár közvetlenül, akár a kancellária által a kincstartó intézkedik. Az Erdélyben olykor működő erdélyi jövedelemigazgatóság vezetőit (rendesen az erdélyi sókamaraispánok személyében) is ő nevezi ki.

5 Kevés kincstári hivatal maradt független a kincstartótól. Közvetlenül a királytól függött pl. a budai vár udvarbírája (provisor curiae castri regii Budensis

6

), aki tulajdonképpen a királyi uradalmak főjószágkormányzója és mint ilyen, a kunok ispánja volt. A provisort, továbbá a budai várnagyot (aki gyakran azonos volt a provisorral), azután a kincstár jogi tanácsadóját : a director causarum regalium-ot

7 királyi familiárisnak tekinthetjük. A királyi familiárisoknak (aulici, aulae familiäres, aulae milites) igen komoly szerepük volt mind a köz- és birtokigazgatásban, mind pedig a hadiszervezetben.

8 Udvari lovagjait nemcsak arra használta fel az uralkodó, hogy ezeket a tisztségeket velük betöltse, hanem olyan közigazgatási feladatra is, amelyre már kialakult szervezet állott rendelkezésére, így a pénzügyek intézésében is találkozunk olykor udvari familiárisokkal. Pl. városi adót szednek Lengendy István,

9 Tárczay Tamás,

10 Lónyai Albert,

11 míg megyei dicatorok Baczkai Péter és Pécsi György,

12 Félegyházi János

13 udvari familiárisok.

14 Bzeknek a működése azt mutatja, hogy az államszervezetben még erős a középkori jelleg. Az aulicusokon kívül a király a kancellária és a központi bíróságok jegyzőit is felhasználta pénzügyigazgatási feladatokra. Ezeket gyakran küldték ki királyi emberként hiteleshelyi vizsgálatokhoz, birtokiktatásokhoz stb. is. A nótáriusok ugyan nem a király, hanem valamelyik ítélőmester vagy kancelláriai főhivatalnok familiarisai voltak,

15 mégis úgy értelmezhetjük kincstári szereplésüket, hogy ezek, akik a legfejlettebb hivatalokhoz tartoztak, a központi hatalom képviselőiként működtek. Erre azért volt különösen szükség, mert a reform előtt többnyire az illető megye birtokosai közül jelölték ki az adószedőket.

16 A reform után már nem találkozunk a jegyzők megbízásával. A reform után a pénzügyigazgatásban lényegében csak olyan embereket látunk, akiket a kincstartó familiárisainak nevez. Beszélhetünk állandó (központi igazgatás és vidéki szervek) és ad hoc megbízatásokat végző alkalmazottakról. Ilyennek tekinthetők az adószedők. Egy-egy évben száz-kétszáz adószedőt kellett kiküldeni (a megyékbe többnyire kettőt-kettőt, a városokba egyet-egyet). Vagy központilag küldte ki saját familiarisait a kincstartó,

17 vagy az illető megye (vagy város) területén működő alkalmazottait bízta meg (pl. sókamarás),

18 vagy pedig az illető megye nemeseiből választotta a dicatort.

19 A familiaris-dominusi viszony

20 — a hűbéri kapcsolatoknak ez a magyar fajtája — volt a közigazgatás alapja Magyarországon. Ez áll ,26