Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Nagy Lajos: Mezőgazdaság Pesten a XVIII. században = Agriculture in the town of Pest during the 18th century 133-196

„A töröknek nem köllött a szántás" — vallották a régi emberek 1721-ben egy tanúkihallgatás során. Szántást a török idők alatt csak a cinkotai lakosok csináltak, akik a törökök engedélyével „a Rákos vize mentén egészen a török rétekig szánthattak". Nagyobb jelentőségű volt a rétművelés. A réteket a törökök a maguk számára foglalták le, hiszen lovaik ellátására nagy mennyiségű szénáról kellett gondoskodniok. Használták tehát a Rákos patak mindkét felén levő réteket, valamint az üllői és gyömrői országút mellett, a Kakás tó, Békás tó, I/átóhegy és a Ceglédi halom környékén és a Duna partján levő gubacsi rétet is. A pesti török sereg alacsonyabb és magasabb rangú katonái közösen birtokolták ezeket a réteket. A kaszálást és a széna behordását többnyire a környékbeli falvak (Keresztúr, Kóká, Monor stb.) jobbágyaival végeztették a törökök. Előfordult az is, hogy a szénát bőven termő rétek egy részét a jobbágyfalvak árandába kivették a töröktől. A határ legnagyobb része azonban legelő volt. A török -— bár csekély mértékben maga is legeltetett — á homokbuckás területeket a környékbeli falvak jobbégyságának pásztorkodás céljára bérbeadta. így a kókaiak, üllőiek, de legfőként a némediek bérelték a szentlőrinci pusztát, a cinkotaiak pedig a csömöri és szentmihályi pusztát. S amikor a réteket már lekaszálták, a némediek, cinkotaiak a Rákosig járhattak marháikkal. legeltettek a mai Kőbánya területén is, hol már ekkor is fejtettek követ, s a török uralom utolsó évtizedeiben a pesti rácok a mai Óhegy és Újhegy déli lejtőin szőlőket is kezdtek telepíteni. Ezek a szőlők a hatalmas pesti pusztaságban távoli szemlélő számára azonban csak alig észrevehető foltok lehettek. Pestet a felszabadulás idején ábrázoló látképek tehát a valóságot mutathatták, amikor a város falain kívüli területet sivár pusztaságnak rajzolták. Ezen a pusztaságon, melyet a felszabadítás esztendei még sivárabbá tehettek, kellett az újonnan települő pesti lakosoknak mezőgazdasági igényeiket kielégíteni. Az igények kielégítését azonban különösen befolyásolta, sőt gátolta az a körülmény, hogy a török uralom alatti gazdálkodási mód következtében Pest város határviszonyai teljesen összezilálódtak. A középkor folyamán ezen a területen létezett, de azóta már elpusztult néhány falunak (Kőér, Szentfalva, Jenő, Szentlászló, Új becs) legfeljebb itt-ott templomromban maradt csak emléke, Pesttel érintkező határainak nem. S amikor a török uralom alatt a szentlőrinci, szentmihályi puszták bérletéről hallunk, s arról, hogy a Rákosig, a Dunáig jártak a bérelt pusztákon a marhák, — határjelekről, melyek Pestet a környező falvaktól megkülönböztették volna, nem tudunk, csupán réttilalmazó földhányásokról, hiszen a töröknek az egész határból csak a rét volt fontos. Ezek a réttilalmazó földhányások sok vitának lettek alapjai a XVII. század végén és a XVIII. század elején, midőn a város és a környező falvak, puszták földesurai ebben a bizonytalan állapotban igyekeztek a maguk számára lehetőleg nagyobb és értékesebb területeket biztosítani. 135