Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Nagy István, Buda adóterhei a töröktől való visszafoglalástól a Rákócziszabadságharcig

magyar jobbágyon, úgyhogy az végpusztulását várja és inkább a török időket kívánja vissza.

19 E terhektől, melyeknek országpusztító hatását maga Kollonics Iyipót, a bécsi kamara elnöke is hangoztatja, császári közegek közbenjárása ellenére is csak igen nehezen lehetett megszabadulni, mivel a bécsi kormánynak legfőbb törekvése az, hogy a császári katonaságot magyar területen, a magyar lakosság költségén tartassa el.

20 A nyers hatalom birtokában levő katonaság kíméletlenül él ezzel a »jogával«, úgyhogy a falvak és városok mindent megtesznek, hogy a porciót exequáló, sáska módjára mindent felélő katonaságot távoltartsák maguktól. A Bécsből kért porciót a megyék között a nádor vezetése alatt álló pozsonyi magnaskonkurzus osztja szét és a bécsi haditanács által kiküldött hadbiztosok hajtják be. A behajtásnál közreműködnek ugyan a megyék, maga a budai kamarai inspektor is, azonban ezeket inkább felelősséggel terhelik, nem fizetés esetén rájuk is kijárhat a katonai végrehajtás. Mindezek után érthető, hogy a porció ügye kétségbeesett, nagy erőfeszítésre készteti a budaiakat, azonnal felírnak a kamarai inspektornak, hogy a várost a végső veszélytől mentse meg, a porciót hárítsa el és az adómentességet biztosító, a félig már megígért császári privilégiumlevelet eszközölje ki, különben az ily adók a város teljes pusztulását (zu genzlich ruin diser Statt) fogják előidézni.

21 Azonban az inspektor, mint majd máskor is, nemigen tudott a hadbiztosok ellen fellépni, úgyhogy Buda szindikusát, Küechl Miklóst a bécsi kamarához küldi fel a porcióveszély elhárítása végett. Küechl először Kollonics Lipóthoz megy, aki jóakarattal fogadja, azonban közli vele, hogy Caraffa főhadbiztossal szemben a város megvédése igen nehéz dolog. Valóban az összes bécsi vezetők közül Caraffa tanúsít a legnagyobb részvétlenséget, Küechlnek kifejti, hogy a porció alól mentesíteni senkit sem lehet, azt más, tönkrement városok is fizetik, Buda sem kivétel. A szindikus hiába adja elő, hogy a lakosságnak egyelőre semmi jövedelme nincs, megélni is alig tud, Caraffa azzal fejezi be a vitát, hogy pénzt kiadni senki sem szeret.

22 Buda azonban nem adja fel a harcot, további emlékiratokkal ostromolja a kamarát, amelyekből kitűnik, hogy a rácokra kivetett 250 forint adót már katonai karhatalommal kezdték behajtani, a rácok bíróját a katonák összevagdalták és a lakosság közül többeket kegyetlenül összevertek, a nőket és gyermekeket bántalmazták. A német lakosságra ilyen executiót egyelőre nem küldtek.

23 A katonai végrehajtást a kamarának a főhadbiztossághoz küldött átiratára állítják le.

24 Az emlékiratok és a kamara közbenjárása végül is eredményt hoznak, 1689. augusztus 22-én egy császári leirat Budát és Pestet öt évi adómentességben részesíti.

25 Az öt éves adómentesség, melyet 1689-től számítottak, első pillanatra az első komolyabb eredménynek mondható Budának a város felemelkedése, a városi kiváltságok visszaszerzése érdekében folytatott harcában. Ez a kedvezmény, melyet a visszafoglalt területek benépe39