Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)

Az ismertetett szakegylet csupán egy szakma munkásait egyesítette volna. Nem sokkal később, 1874 elején újabb kérvény került a minisztérium elé: A vas- és fémáru-munkások szaktársulatának alapszabályai.

10 A tervezet pontjai nagyjából megegyeznek a bádogos szakegylet alapszabályainak pontjaival. Fejtegetésünk szempontjából a legfontosabb a 4. §, amely a következőképpen határozza meg az egyesületi tagság fogalmát. »Rendes taggá lehet minden oly munkás vagy kisiparos, ki a következő iparnemekben munkálkodik, ú.m. építő-, gép- és műlakatos ; vases fémesztergályozó, szerkovács, szeg, közönséges és gépkovács, fegyvermunkás, reszelőkészítő, kazán és rézkovács, stb. Valamint minden rokoniparághoz tartozók.« Nem kisebb dologról volt szó, mint általános vas- és fémmunkásszövetség létrehozásáról! Hatalmas lépést jelentett volna a fenti terv megvalósítása a tőkések elleni harcban, de a gyárosok nem szívesen láttak volna egy életerős munkásszervezetet. Az alapszabálytervezetre, amelyen ideiglenes elnökként »Farkas Károly gépépítő« aláírása szerepel, a belügyminisztérium válasza az volt, hogy az egylet »helytelen cím alatt« kíván megalakulni. Csak önképző vagy segélyző-egyleteket alapíthatnak, de akkor fel kell adni bizonyos célkitűzéseket — éppen a legfontosabbakat. Jászai egyik munkájában kijelenti, ismertetve a 80-as évek szakegyleti mozgalmát, hogy ebben az időben a munkás egyesületek csak segélyezéssel foglalkoztak és gazdasági mozgalomról szó sem lehetett.

11 Ezzel nem érthetünk egyet! A rendelkezésünkre álló csekély adatokból is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a vasmunkások legöntudatosabb képviselői felismerték a csupán csak segélyezéssel foglalkozó egyletek elégtelenségét. Az ismertetett kezdeményezéseket úgy kell tekintenünk, mint kitöréseket a segélyző egyletek szűk köréből. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy a 70-es években nem sikerült létrehozni vasmunkás szakegyleteket. A gyárimunkások nagy tömegei szervezetlenek maradtak. Egy kimutatás szerint 1880-ban csak a bádogossegédek és az aranyművesek rendelkeztek betegsegélyző egylettel.

12 Bár még nem jöttek létre olyan szakszervezetek, amelyek anyagilag is támogatták volna a sztrájkokat, a 80-as évektől kezdve jelentősebb sztrájkmozgalmakkal találkozunk. Ezek közül is az egyik legfontosabb a bádogossegédek 1884. évi sztrájkja. A budapesti rendőrfőkapitányság egyik iratcsomója megőrizte ennek leírását. A segédek 1884. július 13-án gyűlést tartottak, amelynek napirendjén a munkaidő-szabályozás, a vasárnapi munkaszünet megtárgyalása szerepelt, továbbá egy bizottság választása. A gyűlésen a szónokok a 10 órai munkaidő bevezetését követelték, valamint a vasárnapi munkaszünet megadását. A tárgyalások lefolytatására 24 tagú bizottságot választottak. Ez a bizottság a követeléseket egy memorandumban foglalta össze és azt átnyújtotta a mestereknek. Az augusztus 3-i gyűlésen az elnök bejelentette, hogy a munka351