Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Vadász Sándor, A fővárosi vasasok századvégi szakszervezeti mozgalmának történetéhez (1890—1899)

kiépítéséért és ellenezték a sztrájkokat. А Вánffy-korszak terrorja szintén nem kedvezett a vasas szakszervezetek fejlődésének, nem alakultak újak és a meglevők is sok nehézséggel küzdöttek. A szakszervezeti mozgalom nyilvánvaló hanyatlása nem kerülhette el a szociáldemokrata párt vezetőinek figyelmét sem. A szakszervezetek újjászervezésére, a mozgalom fellendítésére hívták Össze 1899-ben az első szakszervezeti kongresszust. Ezen megvizsgálták a munkások érdektelenségének, közönyének okait, és arra a következtetésre jutottak, hogy a munkások nem érezték magukénak a szakszervezeteket. Mindenekelőtt azért, mert nem kaptak azoktól megfelelő anyagi támogatást. Ezért a kongresszus nagy figyelmet szentelt a munkaközvetítésnek, a munkanélküli segélynek stb. Ez kétségtelenül eredményekkel járt, mert a következő években sikerült létrehozni az első országos szakszervezeteket. Ezért a vasas szakszervezeti mozgalomban is határkőnek tekinthető az 1899-es esztendő. Budapest vasmunkásai a századforduló után is kivették részüket a magyar munkásosztály forradalmi harcaiból. A jelen tanulmány segítséget kíván nyújtani nagyszerű harcaik emlékének felelevenítéséhez, kezdeti szervezkedéseik feltárásához. * A múlt század 70—80-as évei igen jelentősek a magyarországi nagyipar fejlődése, a nagyüzemi munkásság kialakulása szempontjából. A tőkés fejlődés meggyorsult, és ez a vasiparban is nyomon követhető. Kétségtelen azonban, hogy még mindig igen jelentős volt a kisüzemek száma, ami a munkások szervezkedésében is kifejezésre jutott. A szakszervezeti mozgalom kezdeteinek tanulmányozásánál figyelembe kell venni azt is, hogy a 70-es években viszonylag tűrhető munkabérekkel találkozunk a vasiparban. (legalábbis a szakmunkáshiánnyal küzdő iparágakban.) Az egyik legismertebb szociáldemokrata vezető, Jászai, a szakszervezetek történetéről írt munkájában adatokat közöl erre vonatkozólag, amelyek a Statisztikai Hivatal 1875-ös jelentését veszik alapul. Eszerint egy esztergályos, géplakatos heti átlagkeresete elérte a 15 Ft-ot, egy vasöntőé a 12,60 Ft-ot ; a bádogosok, kazánkovácsok átlagkeresete is meghaladta a 12 Ft-ot. Összehasonlításul megemlítjük, hogy a legjobban fizetett munkáskategóriákhoz tartozó nyomdászok 15 Ft munkabért kaptak egy hétre. A 80-as években valamelyest emelkedtek a bérek : 15—17 Ft-os hetibérekkel számolhatunk a vasiparban dolgozó szakmunkásoknál.

1 Megjegyzendő, hogy a fenti adatok csak a fővárosi bérekre vonatkoznak. Később sokkal rosszabb lett a helyzet, a század utolsó évtizedében pedig rohamosan süllyedt a vasmunkások életszínvonala, az élelmiszerárak, lakbérek állandó emelkedése, a hallatlanul alacsony munkabérek, a növekvő munkanélküliség következtében. Mindezek előrebocsátása szükséges a kezdeti szervezkedések megértéséhez. A munkások első szervezetei elsősorban betegsegélyezéssel 348