Tanulmányok Budapes Múltjából 11. (1956)

Kosáry Domokos, Pest-Buda és a Kereskedelmi Bizottság 1791-ben

Valeróék, akik nem először fogalmazták meg panaszaikat a bécsi gazdaságpolitika következményeiről, láthatólag észrevették, mert helyzetüknél fogva észrevehették, e gazdaságpolitika összefüggését az osztrák kapitalizmus érdekeivel. A méltánytalan nyersanyagelosztást nemcsak a puszta hiányra vezették vissza, hanem az osztrák selyemipar tudatos törekvésére, hogy e hiányt kihasználva és mesterségesen fokozva tönkretegye magyarországi konkurrenseit. Mivel pedig alárendeltségünk abban is megnyilvánult, hogy a tőkeerősebb külföldi fabrikánsok gyártmányaikkal elárasztják a magyar vásárokat, Valeróék azt javasolták, hogy »a külföldi fabrikánsoknak saját gyártmányaikkal űzött kereskedését nehezítsék meg, tranzitó vámokkal korlátozzák és legfeljebb a tranzitó kereskedelmet engedjék meg nekik«. Ezzel lényegében a vámvédelem gondolatát vetették fel, mindjárt hozzátéve azonban, hogy ha ez nem volna keresztülvihető — amint nyilván nem is tartották keresztülvihetőnek — akkor legalább a magyar gyártmányok kivitelének kell az osztrák behozatallal egyenlő jogokat biztosítani. Védvám helyett a kivitel megkönnyítése az egyenlő elbánás elve alapján : a még fejletlen ipari tőke így alkalmazkodik jellemző módon a nemesi mozgalom programjához, amely az erősebb osztrák ipar versenye következtében végső fokon nem sok jót igért, bár átmenetileg, a küzdelem első szakaszában, a fennálló helyzetnél valamivel mégis jobbnak ígérkezett, legalábbis a tőkeerősebb vállalatok számára.

31 A tőkeerősség persze igen viszonylagos, hiszen befejezésül Valeróék beadványa is a fabrikánsok tőkeszegénységéről panaszkodik, s kér állami támogatást, hitelbe nyersanyagot, és különböző kedvezményeket, így az újonnan érkezőknek polgárjogot és mentességet adóterhek, valamint híd- és útvám alól. Mindezen fő panaszokat és kívánságokat a kisebb vállalatok részéről is aláhúzza azután Höpfinger Jakab egyszerűbb, de a segítés sürgős voltát még élesebben hangsúlyozó beadványa. Höpfinger személyes tapasztalatokra hivatkozik, s arra, hogy minő nehézségekkel kellett megküzdenie, amióta Mária Terézia ideküldte őt »zur ersten Fabriken Errichtung«. Mint Valeróék, ő is a nyersanyagkérdéssel kezdi, kiemelve, hogy »ha az országban komolyan és nemcsak mint eddig pusztán látszólag akarnak fabrikákat«, akkor a nyersanyagot ne adják külföldieknek, mint az elmúlt három esztendőben, amivel mind neki, mind Valeróéknak súlyos károkat okoztak! A fennálló harmincadvámot szerinte is »egészen át kell alakítani«, bár ő sem mer végül többet javasolni annál, hogy az idegen áruk ne jöhessenek könnyebben Magyarországra, mint a magyar gyártmányok külföldre. Javasolja, hogy a helytartótanács mellett, attól függően, külön gazdasági bizottságot (eine eigene Comerz Commision) állítsanak fel a fővárosban, tagjai közé pedig vegyenek fel tapasztalt fabrikánsokat, kereskedőket is. E bizottság foglalkozna azután állandóan a nehézségek megoldásával, de az üzemalapításra (külföldről) jelentkezők felülvizsgálatával, elosztásával is. Mert Höpfinger, bár hangsúlyozza, hogy az országban még csak igen kevés üzem található, a fejletlen viszonyokra jellemzően nemcsak bizonyos feltéte134