Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943)

Seenger Ervin : A fővárosi templomépítészet stílusváltozása 1892—1932 között

A FŐVÁROSI TEMPLOMÉPÍTÉSZET STÍLUSVÁI/TOZÁSA 1892—1932 KÖZÖTT 261 írás olvasható, évszám nélkül. Az utolsó ablak Szent László vízfakasztását ábrázolja »NÉHAI OKÁNYISZLÁVY IvÁSZI.0 EMLÉKÉRE FELAJÁNLOTTÁK BARÁTAI 1899« szövegű felírással. A szentsír-kápolnában, hasonlóan a keresztelőkápolna ablakaihoz, ornamentalis díszítést találunk és »ISTEN DICSŐSÉGÉRE — ÉS ÉDES ATYÁNK — SCHMIDT ISTVÁN — ÁLDOTT EMLÉKÉRE« felírást, évszám nélkül. A kereszthajóban két ablakfestményt látunk. A kereszthajó nyugati végén a Háromkirályok imádását ; ez az ablak az Aich-család ajándékaképpen készült, ami a felírásból — a kép alján — tűnik ki : »IN PIÁM MEMÓRIÁM CARAE MATRIS JOSEPHINAE AICH A PROLIBUS EJUS«. A keleti oldalon Benczúr Gyulának Vajk megkeresztelését találjuk, amelyet Glogovátz és Krause üvegfestő műhelye transzponált üvegre. A templom szószéke a főhajó evangéliumi oldalán áll és az oltárokhoz hasonlóan Zsolnay-féle színes ma jolikából készült. Mozaikképeket még a templom bejáratai fölött találunk, nevezetesen a főkapu fölötti tympanonban Krisztust Szűz Mária és Szent László társaságában. A keleti kapu fölött látjuk Melkizedek főpap képét »INTROIBO AD ALTARE DEI« körirattal, a nyugati kapu fölött pedig a Patrona Hungariae-t,« »ELEVAMINI PORTAE AETERNALES« felírással. A templomban eddig csak egy szobor áll, Sződy Szilárd 1931-ben készült Szent Imre-szobra, mészkőből. Negyven és egynéhány év távlatából azt látjuk, hogy annak az iránynak, amelyet Lechner Ödön a kőbányai templommal kijelölt, nem lett folytatása. Alighanem ez lett volna a sorsa a Lechner tervezte első templomnak is. A népies irány, különösen a templomépítészetben, nem bizonyult életképesnek. Annak ellenére, hogy Lechner 1892-ben egyéni stílusú tervet készít, 10 évvel később, 1902 jún. 1-én a szegedi Dugonics Társaság ülésén tartott beszédében többek között ezt mondja : »... Építészeti dekorációnk egyelőre csak vonal- és síkbeli lehet. Új házainkon a fölületnek, az ornamentikának s egyelőre még nem a plasztikának jut majd a főszerep.« Ugyanakkor : »... Nekünk sohasem volt alkalmasabb időpontunk nemzeti építőművészetünk megteremtésére«. Lechner tehát mindenáron újítani akart, hogy a zsákutcába jutott hazai építőstílusnak irányt, még pedig magyar irányt mutasson. A történelmi stílusokról való véleményét jellemzi ez a gondolata : »A história igen fontos, hasznos és érdekes tanulmány és főleg arra való, hogy tanuljunk belőle, de még egyszer eljátszani a históriát, az ethikai tényezők és körülmények nélkül, még elgondolni is képtelenség.« (»A Ház« 1908. évil.sz. 8.1.) Bárhogyan is vélekedjünk Lechner stílustörekvéséről, vagy a népi és egyházi stílusról, a kőbányai templom önmagában tekintve feltétlenül korszakos jelentőségű műemlék, még mai alakjában is. Három évtizednek kellett elmúlnia, amíg fővárosunkban felépült az a templom, amely stílusával az egyedül járható utat mutatta meg. A városmajori plébániatemplomra gondolunk. Ennek a templomnak nem az a lényege, hogy »modern«, hanem az, hogy elsősorban a liturgia szempontjait hangsúlyozza. A templom súlypontja az oltáron van, ennek a szolgálatában áll az egész templombelső. Helyesen talán úgy fejezhetnek ki a lényeget, hogy belülről kifelé épült, és ebben híven követi az ókeresztény hagyomá-