Tanulmányok Budapest Múltjából 10. (1943)

Gárdonyi Albert : Régi budavári házak

s GÁRDONYI ALBERT tanács törvényes szokásai szerint beiktatta annak birtokába. Ámbár Váradi Péter prépost, ki rövidesen kalocsai érsek lett, 1484-ben elvesztette Mátyás király kegyét s börtönbe került, 1500-ban bekövetkezett haláláig mégis kezében tartotta a nevezett házat. Csak Váradi Péter halála után sikerült vetélytársának, Bakócz Tamás esztergomi érseknek rábírnia II. Ulászló királyt, hogy 1503 szeptember 24-én a budavárosi tanácshoz rendeletet intézzen (Századok 1-904. évf. 410. s köv. 11.), melyben a budai ház ügyének elintézésére utasította (coram vobis ex parte dicte domus acialis judicium et justiciam petére et recipére valeat atque possit). Ez oklevél szerint Váradi Péter a Szent János-kapu melletti sarokházat Beckensloer érsektől eredetileg csupán lakás céljaira kapta meg (pro hospitio sibi dari et concedi impetrasset), mikor azonban a nevezett érsek elhagyta az országot (ad extera regna proficiscente), Mátyás király az érsekségtől megfosztotta (ocupando et auferendo dictum archiepiscopatum de manibus ipsius), Váradi Péter pedig a budai sarokházat, mint királyi titkár az érsekség jogigényének elhallgatásával (tacito jure dicti archiepiscopatus) magának és testvéreinek adományoztatta. Mindezeket természetesen igazolni kellett, s minthogy a nevezett ház Buda város területén állott, a király az ügy elintézését a budai tanácsra bízta. A per meg is indult, s a budai tanács 1504 március 4-én kelt okleveléből tudjuk, hogy a tanács sem tudta dűlőre vinni a dolgot, mert az uralkodó újabb rendeletéből főpapok és bárók bírói széke elé került (in presentiam certorum dominorum prelatorum et baronum per regiam maiestatem ad hoc deputatorum). Bakócz Tamás érsek azt vitatta, hogy a budai sarokház mindig az esztergomi érsekség tulajdona volt (ad archiepiscopatum Strigoniensem semper pertinuisse), s Mátyás király nem volt feljogosítva, hogy azt az esztergomi érsekségtől elvegye és Váradi Pélernek adományozza. Arról, úgy látszik, nem esett szó a per folyamán, hogy Mátyás király a ház elhanyagolásának a címén az esztergomi érseket is megfoszthatta a nevezett ház birtokától, s a ház helyreállításának kötelezettségével adhatta át Váradi Péternek és testvéreinek. Elég az hozzá, hogy Váradi Péter, illetve ennek testvére lemondott a per további viteléről s minden kárpótlás nélkül átengedte a házat az esztergomi érsekségnek. Bakócz Tamás viszont lemondott arról az 500 forintról, mellyel a boldogult Váradi Péter adósa maradt. Bakócz Tamásnak a sarokház tulajdonát illető állítása aligha felelt meg a valóságnak, s a per folyamán legfeljebb azt bizonyíthatta, hogy a ház Beckensloer érsek tulajdona volt. Azt már csupán hatalmi szóval lehetett kimutatni, hogy Beckensloer nem saját maga, hanem az érsekség számára szerezte meg a házat. A budavári tanács 1473 október 13-án kelt okleveléből ugyanis kiviláglik, hogy a Szent János-kapu melletti sarokház addig Nagylucsei Orbán esztergomi prépost és királyi alkincstartó magántulajdona volt, ekkor pedig csereképpen egy buda-külvárosi újjáépített ház ellenében Nagyváti Albert deák, pécsi várnagy tulajdonába ment át. A Nagylucsei- később Nagyváti-ház az oklevél szövege szerint a Szent György-tér (in piatea Sancti Georgii martyris a parte orientali) keleti oldalán az esztergomi érsekség házának közvetlen szomszédságában (in contigua vicinitate domus archiepiscopatus Strigoniensis ab una) a Szent Jánoskapu mellett (parte verő ab altera ad latus porte civitatis Beati Joannis