Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Iványi Béla: Buda és Pest sorsdöntő évei, 1526-1541 : főleg levéltári források alapján 32-84

BUDA ÉS PEST SORSDÖNTŐ ÉVEI 33 Ilyenféle animus-szal indult tehát 1526 nyarán Szulejmán Magyarország ellen és Pétervárad elfoglalása után a Duna mentén Buda felé tartott, hogy II. Lajos királlyal és hadával találkozzék. II. Lajos segélyt kérő leveleiben hangoztatta ugyan, hogy a szultán »recta hue Budám et contra personam nostram venire conatur«,

2

) ámde Szulejmánnak nem Budával volt dolga, hanem neki főcélja a királyi sereg megtámadása és megsemmisítése volt. A főváros sorsa a magyarságot természetesen módfölött érdekelte, s ennek megvédése a nemzet szemében rendkívül fontos volt. Kzt a fölfogást Frangepán Kristófnak fivéréhez, Ferenchez 1526 szeptember 5-én írott levele tükrözi vissza. E szerint, ha a szultán Budát ostrom alá veszi, a király — akinek elestéről Kristóf persze ekkor még nem tudott —ne hagyja el Budát, engedje csak azt ostrom alá venni, mert ha elmenekül ; »perdet regnum«, elvész az ország, és a megrémült országlakosok majd nem a király köré gyülekeznek s nem csatára, hanem futásra készülnek.

3

) Bekövetkezett Mohács, ahol a szultán elsődleges célját elérte. Tönkretette a magyar király, a »sógor« seregét és odaveszett maga II. Lajos is. Ezzel Buda és Pest városok egyszerre az akkori világ érdeklődésének központjába kerültek, és reájuk tizenöt nehéz és megpróbáltatásokkal teljes esztendő szakadt. A mohácsi csata hírére Mária özvegy királyné, udvara és Buda város német lakossága sietve menekülni kezdett. Később a magyar lakosság is észbekapott, »mindenki útra készült, s ki merre akart, elfutott«, amint ezt Szerémi Emlékiratában olvassuk. A budai királyi udvar menekülése oly nagy sietséggel történt, hogy pl. Szele Ilona udvarhölgy javainak nagy része a nagy zűrzavarban Budán maradt, és Zalay János ezzel kapcsolatban egy levelében Batthyány Ferencnének meg is írta, hogy ő biztosan tudja, hogy a királyné udvarhölgyei holmijukat legnagyobbrészt Budán felejtették, »ex quo festinanter discedere coacte sunt«.

4

) A budai királyi kápolnából és a Szent János egyházból az egyházi javakat Pozsonyba mentették, ahol csak 1528-ban leltározták őket, de mentettek egyházi paramentumokat Eperjes felé is.

5

) így tehát a főváros lakosai javaikkal együtt elhagyták házaikat. 1526 szeptember 8-án Farkas pozsonyi őrkanonok Balbi Jeromosnak azt írja, hogy Buda annyira üres, hogy a városban alig száz ember lézeng. Mindenki a Dunán át menekült, bízva a vajdában.

6

) A budaiak azonban a vajdában hiába bizakodtak, mert Szapolyai számottevő seregével messziről tétlenül szemlélte az események fejlődését és a fővárost sorsára hagyta. Közben a szultán a mohácsi csata után néhány nap múlva megindult a védtelen Buda felé és Kelenföldén tábort ütvén, szeptember 14-én 300 emberével a várost fölgyujtatta, de Buda várát, királyi várat tanácsosai véleményére megkímélte. Hosszú századok óta nem taposta a magyar főváros földjét ellenség, a szultán tehát a város fölgyujtásával óhajtotta itteni első tartózkodását emlékezetessé tenni. Az egykorú, vagy közel egykorú források Buda (és Pest) ekkori bevételéről majdnem mind megemlékeznek, azonban előadásukban ezen eseményt az akkori divat szerint fantasztikus részletekkel színezik ki. Egy augsburgi krónika szerint a szultán Budát és Pestet katonai erővel 4. Tanulmányok Budapest múltjából. IX,