Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)

Csernyánszky Mária: A Valero-család a régi Pest művészettörténetében 194-213

S* 206 CSERNYÂNSZKY MÁRIA A selyemgyárat — mint már említetttik — Valero István és testvére, Tamás alapította 1776-ban. Cégük pecsétjének körirata: K. K. Privilegierte] Seiden und Flor Fabrick deren Gebrüd[er] Valero Stephan & Thomas.

64

) Az tizem a »Valero Testvérek« (Gebrüder Valero) cégnevet mindvégig megtartotta. Az egyik alapító ' (Tamás) és a másik alapító (István) gyermekei mint selyemgyárosok szerepelnek a pesti polgárkönyvben : Tamás,

65

) ifj. István

66

) (id. István fia) és Antal

67

) (id. István második fia). Közültik Antal vette át és fejlesztette tovább a selyemgyárat.

68

) Róla tudjuk, hogy a legkomolyabban készült erre a pályára. 1806—1813-ig

69

) hét esztendőt Bécsben töltött különféle híres selyemgyáros és kereskedő cégeknél, ahol nemcsak a technikai tudást, de a selyemmel való kereskedést is elsajátította.

70

) 1815 december 29-én Pestváros tanácsához kérvényt intézett, amelyben selyemnagykereskedés nyitására kért engedélyt.

71

) Valero Antal a család legtekintélyesebb, legismertebb tagja volt. Nemcsak a selyemgyártás szakmájában tett hírnévre szert, hanem e mellett résztvett a fejlődő Pest és Magyarország közgazdasági életében is. A Szépítési Bizottságnak is tagja volt,

72

) 1848 július 2-án pedig a Kereskedelmi Bank elnökévé választották meg a lemondott Ürményi Ferenc helyébe.

73

) A Valero-gyár munkásságáról több adatunk, mint emlékünk maradt fenn. A selyemgyár Király-utcai székhelyén körülbelül 60 évig működött. E hosszú idő alatt készített selyemszövetekből nem maradtak fenn emlékeink, azonban az írásbeli adatok mégis azt bizonyítják, hogy gyártmányaik elsőrangúak és általánosan elterjedtek voltak. A gyár 1801. évi leltárában

74

) minden olyan selyemanyag szerepel, amely akkoriban divatos volt. Az öltözködés divatja szembetűnő, nagy változáson ment át a XVIII. század végén. A francia forradalom a régi rend eltörlésével annak divatját is elvetette. A directoire klasszicizáló stílusa a görög és római antik demokráciák művészetéből merített. Az európai öltözködést irányító francia divathölgyek a directoire korának toilette-jeit az antik női szobrok lepelszerű ruházatának mintájára alkották meg. Napoleon korának empiredivatja a teljes kifejlődése ennek az antikizáló iránynak. A Lajosok korának abroncsos szoknyája és karcsúra fűzött dereka egy időre eltűnt és vele együtt a tarka virágmustrás brokátok is kimentek a divatból. Az empireruhák legtöbbje taftból, vagy hozzá hasonló más selyemszövetből készült. Amikor a Valero-gyár fent említett leltára napvilágot látott, az empire női divat már egész Európában általános viselet volt. E leltárt vizsgálva, azt látjuk, hogy a taftselyem — a kor divatkövetelményeinek megfelelően — a legváltozatosabb színekben és minőségben s a legnagyobb mennyiségben készült. Atlaszból is sok változatot szőttek. Ezeken kívül a korabeli divatlapok leírásaiból ismert nevű, sajnos, ma már pontosan meg nem állapítható fajtájú divatanyagokat is gyártottak, ilyenek : a »gros de Tours, gros de Naple, Serge de Rome« stb. A »Hosenzeug« és »Vestizeug« elnevezés alatt férfiruhaanyagokat kell értenünk. Bársony is különféle színekben készült. Az öltözés fontos kellékei a kendők, sálak voltak, ezekből is változatos színű, sokféle, többnyire csíkos, ritkábban kockás mintájú darabokat hozott forgalomba a Valero-gyár.