Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
Huszár Lajos: A budai pénzverés II. Lajos korában 176-193
A BUDAI PÉNZVERÉS II. RAJTOS KORÁBAN 179 Körülbelül ennyi az az adat, ami a nova moneta budai verésére vonatkozik. Kevés arra, hogy teljes képet nyerjünk az itteni pénzverésről, de elég abból a szempontból, hogy bizonyítsa a Budán berendezett pénzverőház állandó működését. Magával a nova monetával azonban igen sok baj volt. Természetesen hiába rendelték el ennek az antiqua monetával egyenlő értékű forgalmát, ezt betartani lehetetlen volt, és a drágaság állandóan növekedett. Már 1522 január 18-án a király szigorú meghagyást küldött a pozsonyiakhoz, hogy az országgyűlési határozattal vert új pénzt éppúgy, mint a régit, vásárlásoknál jószágvesztés terhe alatt kötelesek elfogadni. 14 ) Az ezévi budai országgyűlés is kénytelen volt foglalkozni az új pénzzel és a 14. cikkely kimondta, hogy a király azokat a pénzeket, melyeket legutóbb veretni kezdett, veresse tovább, de legyen rajta, hogy ezek az új pénzek a szomszédos országokban is forogjanak. Ha ez nem volna elérhető, akkor olyanokat veressen, melyeket mindenütt elfogadnak. Végül megengedi az országgyűlés némely külföldi pénz (cseh vagy német garas, babka és fillér) állandó forgalmát, sőt ezek veretesét is, ha a király akarja. Az új pénz külföldi forgalmával azonban baj volt. Legalább is ezt mutatják a nürnbergi birodalmi gyűlésen folytatott tárgyalásokról fennmaradt emlékek. Ide a magyar követek azért jöttek el, hogy segélyt kérjenek a török elleni harcokhoz. 1522 június 15-én a német birodalmi követek kijelentették, hogy Magyarországon új pénzt kezdtek verni, mely alig fele a valódi értéknek és igen nagy akadálya idegen katonák Magyar-országba való küldésének. Dec. 22-én pedig maga Ferdinánd jelenti ki a magyar követeknek, hogy a segélyhadat csak akkor ígérheti, ha a magyarok a pénzüket úgy rendezik, hogy az egyenlő értékű legyen az osztrák pénzzel, nehogy a német harcosok megkárosodjanak. 15 ) Az 1523. évi országgyűlés megint kénytelen foglalkozni az új pénzzel. Az akkor hozott határozatokból látszik, hogy mennyi baj lehetett a nova monetával. így a 29. cikkely kimondja, hogy amíg a király jobb pénzt nem veret, addig mindenki köteles az új pénzt a régi értékében elfogadni jószágvesztés terhe alatt. Elrendelték továbbá, hogy az urak az új pénzt a jobbágyoktól mindenféle adó fejében kötelesek elfogadni. Senkinek sem szabad a maga számára antiqua monetát vagy ezüstöt váltani. Minden ár maradjon a régiben. Az új pénzt mindenki köteles külföldiektől is elfogadni. Senki a királyon kívül pénzt verni ne merészeljen. Aki pedig a király tudtával veret, arról számadást tegyen. Végül igen jellemző a 34. cikkely, melyben ki van mondva, hogy a régi pénz beváltásánál a királyi kamarákon 100 antiquáért adjanak az új dénárokból 100-on felül még 10-et, de nem többet. Ezzel hivatalosan is kénytelenek voltak tudomásulvenni azt, ami a gyakorlati életben már elejétől fogva természetes volt, hogy t. i. az új pénzt nem lehet a régível egyenlő értékben elfogadtatni. Az országgyűlési végzések rendelkezései az inflációs pénz verésével és forgalmával járó összes bajokat feltárják. így mindjárt előtérbe került a magánosok pénzverésének a kérdése, ami az új pénz egyik legsúlyosabb velejárója volt. A király ugyanis az új pénz minél gyorsabb szaporítása érdekében többeknek megengedte, hogy saját ezüstjükből pénzt verjenek vagy pénzverőt állítsanak fel, de természetesen mindenütt csak királyi pénzek verését engedélyezte. A pénzverési hasznon rendszerint osztozott a kincstár és IS*
