Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141
MOHAMEDÁN VAI^ÁSI ÉS SZPJ^EMI ÉI.ET A TÖRÖKKORI BUDÁN 129 volt, holta után is példaképnek tekintették s emlékét egykori tekkéjének elnevezésében esetleg évszázadokon át fenntartották. A rendtársak egymásnak »testvérei«: ichván, kizárólag férfiak, idejük egy részét vallási gyakorlatokkal, a többit munkával töltötték el. A vallási gyakorlatokat majd egyenkint végezték, időnkint a keresztény szerzetesekhez hasonlóan szigorú böjtben negyven napig tartó elmélkedésre is visszavonulva, majd meg testületileg. Ilyenkor a baba elnöklete és vezetése alatt közös nagy imatermükben (mejdán), a mennyezetről vízszintesen lelógó nagy vaskarikákon körbeaggatott mécsesek fényénél, régi relikviák, ragyogó függők, fém- és üvegdíszek csillogásánál, rózsavizek, füstölők bódító illatánál hosszas körforgással szédültek bele az áhított extázisba, a révületnek abba a fokába, ahol már érezni lehetett az Isten közelségit. Mikor a szertartások nehéz ájulásai után magukhoz tértek, testi munkával, tékkéjük gazdasági ügyeivel, főleg konyhájával vagy valamilyen iparral, például famunkával foglalkoztak, a materiális világban keresve üdülést ; a tanultak, különösen akik szépen tudtak írruV könyveket másoltak. A Koránnak egy-egy lemásolása tanult dervishez különösen méltó, istenes cselekedet volt. Békében tehát jámbor munkáséletet éltek, imádkoztak, vagy »kést sem hordva magukkal«, a mezőn dolgozgattak, bivalyaikkal a tekke földjén szántogattak. 22 ) De háború idején, amikor ellenség támadt az igazhívők országára, bódult mámorral az ellentétes szélsőség hangulatába vetették magukat és tüzeltek másokat is kímélet nélküli harcra. Evlia Cselebi ájtatos szavaival »harcba menő jámbor emberek« voltak, 23 ) akikben búcsút hirdető barátok és harcravágyó lovagok fanatizmusa egyesült, ájtatos istenimádással az a reszkető vágy, hogy megöljenek mindenkit, aki hitüknek ellensége. B nagy indulatok, melyek más kultúrákban is kiváló szellemi áramlatokat éltettek, idővel az iszlámban is ugyanazon hibákkal és tévedésekkel lettek terhesek s a dervisrendeket is a hanyatlás lejtőjére vitték. Nagy tömegek lelki gondozására nem törekedve és oktatással sem foglalkozva, legszívesebben a városon kívül, félreeső csendes erdőszélen, árnyas helyeken telepedtek meg, ahová nemcsak házukat építették, hanem halottaikat is temették, hogy a »testvérek« a halál után is mind együtt legyenek. A budai tekkék is a régi szokásoknak megfelelően ilyen pontokon helyezkedtek el. A Gülbaha-tekke a Rózsadomb lejtőjén állt, melyet akkor Oülbabadombnak : »Gülbaba bairk-nak neveztek. Miftah haha tekkéje Véli bej fürdőjén, a mai Császárfürdőn túl, a Kavics-utca táján húzódott meg, közel a Dunához, Véli héjé a Svábhegy keleti lejtőjén. Hizir haha tekkéje, amely a jelek szerint szintén Bektas-rendi tekke volt, a Sashegy északkeleti lejtőjén, Gürz Eíjász tekkéje a Gellért-hegyen (törökül : Gürz Eljász hegyén) állt. Hindi haha tekkéje, mely e néven 1570-ben említtetik, az alsó hévizek és Musztafa pasa dzsámija közelében, az Erzsébet-híd budai hídfője tájékán, a Dunaparton volt, s Muchtdr (Miktár) haha tekkéje is valószínűleg ezen a tájon állt, minthogy a baba türbéjét forrásaink itt, a Zöldoszlopos fürdő közelében jelzik. A pesti oldalon ismert egyetlen tekke »(Duna-)parti tekké«-nek, Jali tekkeszi-nek neveztetett s e szerint a Dunaparton volt található. 24 ) 10. Tanulmányok Budapest múltjából. IX.
