Tanulmányok Budapest Múltjából 9. (1941)
Fekete Lajos: Mohamedán vallási és szellemi élet a törökkori Budán 119-141
128 FEKETE I^AJOS meg száz dervis életrajzában igazolva nem látnók azokat. Bvlia Cselebinél például korának jeles dervisei között szerepel Jetmis gurus dede, aki korábban simontornyai aga volt és onnan kapta nevét, hogy hirtelen megnémulva csak annyit tudott mondani : »Jetmis gurus«, azaz »hetven garas« és azért állott rendkívüli, csodálatos ember hírében/ mert »papucsa még az isztanbüli sárban is tiszta maradt« ; a pesti származású Hüszein Lá^mekjání (Hüszein sejch, az Otthontalan) bajrámí rendi dervis azzal szerezte az »Otthontalan« melléknevet, hogy egész életét vándorlásban, hazátlanul töltötte, de azért írónk, mint mondja, »hála Istennek« beszélt vele ; Diváne duhán keszer dede (Dohányvágó díváne dede) arról volt híres, hogy szünet nélkül burnótozott. »Őnagysága — mondja írónk — azt a port is mind eltubákolta, amit a gyerekek az utcán szedtek fel neki«. Bgy további dervist azért hivtak Bülbül dívdneszi-nék, »Fülemüle megszállottjának«, mert egy fülemülét hordott állandóan magával és azért csodálták, mert az ő fülemüléje télen énekelt. 17 ) A példáknak hosszú sora üyen csodálatosba vegyített fogyatkozásokkal jellemzi a dervisek testi és szellemi életét, meg azt a bizonytalan különös tiszteletet, amelyben a köznép a derviseket, mint bölcseket és együgyűeket, Istenkeresőket és emberkerülőket részesítette, úgyhogy ezek nyomán indokolva látjuk a hidegfejű Dernschwam csípős megjegyzését : »Törökországban három furcsa dolog van: hogy a férfiak bekötött fejjel járnak (t. i. kendőből összerakott föveget viselnek), hogy az asszonyok nadrágot hordanak és a bolondokat szentnek tartják.« 18 ) A budai dervisek társadalma is ilyen vegyes elemekből összetevődött tarka képet mutatott. Mint útleírásaink mondják, ezek között is voltak olyanok, akik hosszú lobogó hajjal, majdnem meztelenül bolyongtak szerteszét, megjelenésükkel az utca népet gyerekes örömre derítve, de voltak olyanok is, akik öregek és fiatalok előtt egyformán tiszteletet ébresztettek maguk iránt. 19 ) A dervisek u. i. egy rendben sem voltak állandóan rendházukhoz, tekké] ükhöz kötve és nem éltek állandó elzártságban. Bgy részük nem is a tekkében, hanem kint a városban lakott, családi életet élt s mint a gazdasági élet előjog nélküli, bárki máshoz hasonló állású tagja gondoskodott önmaga és családja ellátásáról. Bzek a laikusok szabadságával élve iparral és kalmárkodással foglalkoztak, e kereseti ágaknak egészen alacsony fokán és méreteiben és csak bizonyos napokat töltöttek a tekkében, amikor a közös exercitiumok sorosai voltak. Benn a rendházban (tekke, dergjdh) csak a teljes jogokkal bíró es minden derviskötelességgel megterhelt belső rendtagok éltek állandóan, akik már megtalálták a »helyes utat« (eretiler : »a beérkezettek«), és rajtuk kívül a noviciusok (kücsekler : »a kicsinyek«), akik, különösen a Bektas-rendnél igen szigorú fegyelemben, 1001 napig tartó nevelési idő alatt a helyes utat még csak keresték. 20 ) A tekke élén a házfőnök, a testület öregje, a sejch állt, illetőleg kidolgozott állatbőrön trónolt (poszt-nesin : »prémen trónoló«), 21 ) akit a házfőnöki tisztségre az egyetemes rendfőnök, a sejchek sejchje (reísz ül mesdich) nevezett ki, több dervisrendnél a rend alapítójának nemcsak szellemi utóda és örököse, hanem vérbeli leszármazottja is. A házfőnököt rendtársai baba, dede, vagy szultán névvel tisztelték ; ha kiválóan jeles férfiú
