Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)
Juhász Lajos: A közraktár-kérdés Pesten a XIX. század közepén 60-84
70 JUHÁSZ IyAJOS mester elnökletével külön bizottságot bízott meg azzal, hogy a nyilvános raktárak és szabad rakhelyek felállításának ügyét a város javadalmi és gazdasági viszonyainak szem előtt tartásával minden szükséges szempont figyelembevételével tanácskozás tárgyává tegye ; mindazokkal, akik ebben az ügyben a fővárosnál folyamodtak, lépjen érintkezésbe és tárgyalásai eredményéről végső döntés céljából minél előbb terjessze jelentését a közgyűlés elé. 14 ) Pest városa kezdettől fogva megértéssel volt a közraktár-ügy iránt, a kormányhatóságoknál több ízben közbenjárt érdekében, annál sajátságosabb, hogy akkor, midőn aránylag a legtöbb remény mutatkozott az ügy kedvező alakulására, mégis késleltető szerepet kellett betöltenie. 1868 és 1869 első fele a legalkalmasabb időnek látszott a régóta meglévő probléma megoldására. Budapest kereskedelmében egyre szembetűnőbb lett az átalakulás, s a közraktárak felépítésének szükségességét a keleti kereskedelem közvetítése mellett egyre inkább a magyar gazdasági életnek nyugati kapcsolatai és itt elsősorban a gabonakereskedelem indokolták. 1865-ben még csak 3 millió mázsa gabonát vittek ki a fővárosból külföldre, s 1866-ban ez a szám alig emelkedett valamivel 3-2 millióra. A következő két év jó termése azonban előbb szinte megkétszerezte, majd háromszorosára növelte a hatvanas évek közepének átlagát. 1867-ben csak búzából 3*8 millió mázsát szállított nyugatra a főváros kereskedelme, míg gabonából összesen 5*8 millió mázsa hagyta el Pesten keresztül az országot. 1868-ban már 4*4 millió mázsa volt a pesti búzakivitel, és 8-7 millió mázsára rúgott a főváros egész gabonaexportja. Ez a forgalom természetszerűleg kellő berendezést kívánt, s ezáltal a fejlődő gabonakereskedelem a közraktár ügyét erőteljesen lendítette. 15 ) A kiegyezés utáni friss, mozgalmas, vállalkozásokban gazdag évek, ha nem is magántőkével, de bankérdekeltség révén, minden valószínűség szerint hoztak volna valami megoldást, de a fővárosnak, sajnos, nem voltak kialakult elvei, kész tervei a város és főként a Dunapart beépítésére nézve, s az eszmék és tervek kialakulásáig megváltozott a gazdasági helyzet. 1869 második felében a magyar gazdasági életet nyomasztó hitelválság bénította meg, amely egy évre szinte minden újabb vállalkozásnak elejét vette. Érthető tehát, ha a közraktárak felépítésére irányuló minden addigi érdeklődés lelohadt. Maga a probléma természetesen csak keveset vesztett jelentőségéből, azonban ismét a tervezgetések stádiumába esett vissza. 16 ) 1870 tavaszán a pesti városi hatóságok előtt lassan kibontakoztak a közraktár legalkalmasabb elhelyezésének körvonalai. Midőn I/ónyay pénzügyminiszter fellépése következtében a vámház tömőtéri vagy sótéri felépítése felőli vita foglalkoztatta az illetékes városi szerveket, az azzal kapcsolatos tárgyalások folyamán egész természetesen formálódott ki az a meggyőződés, amely különben egyáltalában nem volt új keletű : hogy a közraktárak a vámház-épület közvetlen szomszédságában lesznek a legmegfelelőbb helyen, illetőleg — az 1870 május 18-i közgyűlés határozata szerint — a vámházat csak ott lehet célszerűen felépíteni, »ahol a kereskedelem egyik legfőbb tényezőjével, az egész ország által várva-várt lerakóhelyek felépítésével, ez utóbbi pedig a gőzhajtotta közlekedési eszközökkel összeköttetésbe hozatik«. A kormány és főváros között a
