Tanulmányok Budapest Múltjából 8. (1940)

Csemegi József, ifj.: Adatok a budavári főtemplom középkori építéstörténetéhez 118-167

ADATOK A BUDAVÁRI FŐTEMPLOM KÖZÉPKORI ÉPÍTÉSTÖRTÉNETÉHEZ 141 vissza. A Gara-kápolna helyén, tehát mintegy arra emlékeztetőül tervezte meg a mai Szent István-kápolnát, mely azonban az északi csarnok-mellékszentély újraépítésének mellőzése miatt teljesen elszakadt'volna a templom testétől. Szükségessé vált tehát a kápolna és a főszentély közötti terület beépítése. Schulek Frigyes e feladatot akként oldotta meg, hogy a keleti sekrestyét és a királyi oratóriumot ide helyezte. Elgondolása okszerű volt : az oratórium így a főszentélybe nyílt, megközelítése észak felől megoldhatónak látszott s a főszentélyt, meg a déli mellékszentéryt dél felől nem kellett csatlakozó építményekkel elépítenie. Kitűzött célját elérte tehát : a Koronázó-főtemplom szentélyrészén délfelől az első építkezés térfűzése és részletformái maradéktalanul érvényesülhettek. A következő feladatot már csak a közlekedésre szolgáló terek elhelyezése alkotta. Ha a Koronázó-főtemplom alaprajzát vesszük vizsgálatba, úgy nyilvánvalóvá válik előttünk Schulek Frigyes abbeli törekvése, hogy a sekrestyék, a :Szent István-kápolna és a királyi oratóriumok Számára közös előteret biztosítson. E célját úgy váltotta valóra, hogy a közlekedő előteret az egykori sekrestye-előtér helyére tervezte meg s így az északi sekrestyét újra a középkori sekrestye-területre helyezte át. Amint látjuk tehát : a keleti rész eredeti alaprajzi elrendezésének be nem tartása részéről nem valami önkényesség, hanem egy helyreállítási módszer alapelvének hű alkalmazásából, valamint a gyakorlati követelményekből folyó természetes következmény volt. Kötelességünknek tartjuk tehát erősen kiemelni azt, hogy az eredeti alaprajzi elrendezésben keresztülvitt változtatásai csak a legszükségesebbekre szorítkoztak, sőt, ahol csak mód nyílt rá, mint a sekrestyerész esetében, ott egyenesen visszatért a középkori alaprajz beosztásához. Ama véleményünk tehát, mely szerint Schulek Frigyesnek az észszerűség határán belül minden törekvése az volt, hogy az eredeti építészeti és szobrászati formákat másolatban az utókor számára megőrizze, az alaprajzi elrendezés keleti oldalon való megváltoztatásának tényével meg nem dönthető. Elsősorban nem dönthető meg azért, mert néki — korának a műemlékvédelemről alkotott felfogása szerint .— választania kellett a két építési korszak alaprajzi megoldásai valamint térfűzési módszere között, amiből önként következik, hogy közülük az egyik nem valósulhatott meg ; másodsorban pedig azért, mert az újjáépítés alkalmával támasztott gyakorlati követelmények az alaprajz megváltoztatását szükségessé tették. Hogy a műemlékvédelem ma ezt ä problémát egészen máskép oldotta volna meg, az nem lehet vita tárgya, »ez azonban nem jelenti azt, hogy Schulek Frigyes helyreállítási mód-» szere a maga módján és a maga idejében átgondolt és okszerű ne lett volna. Mindezek a meggondolások arra az eredményre kell, hogy vezessenek bennünket: a budavári plébániatemplom újjáépítése folyamán Schulek Frigyes munkamódszerének vezérlő eíve az volt, hogy a templom építésének különböző korszakairól a szemlélő tisztán az alaprajz és az alkalmazott formák révén tudomást szerezzen. E célból igyekezett az egykorú formákat, ha másolatban is, de eredeti helyüknek megfelelően felhasználni, noha a könnyebb áttekinthetőség vagy érthetőség kedvéért, tehát megokolt esetekben, kisebb-nagyobb formaszelekciótól sem riadt vissza.