Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)

Voit Pál: Egy régi pesti patika 41-69

54 VOIT PÁL, meleg színhatásokkal komponált egyes részleteit ismerjük — a füzéres, illetve kazettás faragású ajtószárnyak formai megoldását és ezzel együtt az asztalosmunka megkívánt finomságát is kikövetkeztethetjük. Érdekes véletlen, hogy a közel 20 év előtti munkatársak ismét találkoztak egy hasonló, de sokkal nagyobbszerű feladatban. Rosznagelnek most is a munka alárendelt, de becsülendő része maradt : gyamjának és kezemunkájának híven kellett követnie Polláck zsenijének szárnyaló fantáziáját. Rosznagel Márton még a szerződés aláírása előtt Valthierer Ferenc­nek, a Vigadó építési kurátorának javaslatára 103 ) kérvényt intéz a Szépítési Bizottsághoz, melyben az elvállalandó asztalosmunkákra 1000 forint előleget kér. 104 ) Indokolásában elmondja, hogy egészen rendkívüli fa­mennyiséget kell beszereznie és egyben ígéretet tesz arra, hogy a kitűzött terminusokat feltétlenül betartja. Valthierernek 1830 július 25-én kiadott véleményezése után a tanács ülésében az év augusztus 8-án oly határozatot hoznak, hogy tekintettel az építkezés előrehaladott voltára, az előleg meg­adható. Ennek felvételére az engedélyt szeptember 5-én Rosznagel meg is kapja. 105 ) 1831-ben már arra került volna a sor, hogy a Vigadóépület fatartozékai helyükre kerüljenek, ezért Polláck március 1-én kelt kérvényében, melyet a Szépítési Bizottsághoz intézett, követelte az asztalosmunkák leszállí­tását, 106 ) majd június 21-én Rosznagel Márton asztalosmesterrel kapcsolat­ban megismételte azt. 107 ) A pesti Szépítési Bizottság még március 20-i ülésében Rosznagel számára 500 forint összegben ismét előleget bocsát rendelkezésre, majd az építész kívánságára a szerződéstől eltérően, külön »Revers«-ben kötelezi Rosznagelt, hogy a II. emeleten bevégzett munkái után az irodai helyiségeket vegye sorra. 108 ) Két nappal később aláírják e kötelezvényt, melyben Rosznagel teljes vagyonával biztosítja a munka pontos kivitelét és elkészítését. 109 ) Június 12-én bemutatja számadás­könyvét, mire a Bizottság 2000 forint kiutalványozását rendeli el számára. Ugyanezen ülésen jelenti Polláck, hogy Rosznagel az I. emeleten befejezte előírt munkáját. 110 ) A Szépítési Bizottság július 24-én ismét Rosznagel ügyét tárgyalja. Erélyesen felszólítják, ha 14 napon belül a szerződésben foglalt munkát nem készíti el, úgy saját veszélyére elveszik azt tőle és másik asztalosnak juttatják. 111 ) A még hiányzó darabok részletezése, mely egyenként fel­említi az épület földszinti főkapuinak, kettős ajtóinak és parkettáinak sorát — melyek a kávéházban, a cukrászdában és az ebédlőben még hiány­zanak — Rosznagel ígéretével és Valthierer kézjegyével ellátva 112 ) még az ülésen bemutatásra kerül. A Bizottság ebben megnyugszik, s hogy a munka időre el is készült, bizonyítja, hogy a november 27-én, tartott ülésen Rosznagelnek 1000 forint kiutalását határozzák el, 113 ) melyet 1832 február 23-án újabb 1000 forinttal egészítenek ki. 114 ) Polláck Mihály előrelátása folytán már 1832 március 11-én a, Bizott­ság javaslatba veszi a Vigadó bútorzatának elkészítését is. Bár Bierbauer Virgil tanulmányából 115 ) ismerjük, hogy e bútorokat Steindl Ferenc 116 ) és Pallády Ferenc 117 ) pesti asztalosok készítették, nem lesz érdektelen meg-

Next

/
Thumbnails
Contents