Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)
Rexa Dezső: Pest-budai vonatkozások egy régi énekes vígjátékban, 1834 162-180
172 REXA D3ZSÓ' enyhén lejtve (de még akkor nem megtörve), a királyi kert faláig ért, s nem volt kényelmes lejáró a várból. Gróf Vasquez ismert műlapján kitűnően kivehető s összevethető a mai állapottal. Az a promenád, amelyről itt énekelnek, az alig tíz éve csinált fasor a vár nyugat felé eső bástyáján. 29 ) Erről már Schams fentebb idézett könyvében így emlékezik : olyan barátságosan köszönt minket, mint a virágzó leányka, aki az ő kebelében szunnyadozó Ámort legelőször felébreszti . . . A Bástyasétány, melyet Alt 1845-ben megjelent albumában is már befásítva látunk — pompás kilátással a hegyekre olyan szép volt, hogy mindenki méltán csodálhatta. A kettős ének második szakasza már Pestről is megemlékezik, de akkor is mihamar visszatér az ősi Buda dicsőítéséhez. Czili így énekel : Hát Pesten mit mivel az ifjúság? A pesti ifjúság közismert volt kitűnő jókedvéről, kicsattanó pajkosságáról és nem is ritkán fellépő szilaj hatalmaskodásáról. A patvaristák, a jurátusok, a megyei és táblai fiatal tisztviselők, a prókátorsegédek, de az egyetemi ifjúság, meg a sók lézengő, dologtalan fiatalember — másrészről a kereskedő ifjak, iparoslegények, a munkások fiatalabbjai, a tősgyökeres polgárság ifjúsága sem voltak épen jóhírnévnek örvendők s a pesti, budai rendőrök és a megyei katonák elég gyakran kergették mind ezeket, mind amazokat. — Hogy miért? — arról a városi és a megyei törvényszék aktái elég sokat beszélnek maiglan is. De különben Rövid az élet, míg hát lehet örüljünk, A szerelem, az áldott szőllő nedve, Miktől megjő a jurátus kedve. .. énekli az egykori pesti aranyifjúság egyik előkelő tagja — Fay András. 30 ) Az Aline dalában említett ,if júság' rendesen a polgárság, különösen a kereskedő osztály s az iparos fiatalság németségén akadt fenn. Emiatt volt a legtöbb csetepaté kint az utcákon ; ők magyarok voltak és fiatalok, és nagyon orrontottak, amiért a polgárság, a város őslakói nem voltak szintolyan igaz magyarok. A magyar színpadnak pedig volt érdeke védeni azt az ifjúságot, mely szívesen járt a theátromba és nagyon kívánta, hogy a színpadról elismerjék derék voltát. Ezt várta s kívánta és ha meg nem kapja, abból baj is kerekedhetett volna! — először már azért is, mert akkor még a közönség hirtelen haragú és könnyen lobbanó, és mivel a jámbor polgárság bevitte magával a nézőtérre éppenúgy vékony halcsont pálcikáját, mint a makra ifjúság botját, fokosát, kardját: lett volna dolguk ezeknek, ha a közönség ifjabb és vérmesebb része felbosszankodik! De nem egyedül a közcsend és béke érdekében volt a színház feladata, hogy kiméletes, sőt hízelgő legyen az ifjúsággal szemben, amely keménykötésű magyar volt, verekedős és színházkedvelő.
