Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)

Mihalik Sándor: Pest-budai ónműves emlékek 112-141

PEST-BUDAI ÓNMŰVES EMLÉKEK 123 Múzeum XVIII. századi azon fedeles céhserlegét is, melynek boltozatos fedelén mérőszerszámokat tartó mesterember plasztikus alakja díszlik. Hasonló a vélemény arról a fedeles céhedényről is, melynek felső része vésett levelek között kerékgyártó céh jelvényeivel ékes, fedelén pedig kereket tartó mesterember áll. Ez az 1738-ból származó mű is pestbudai céhemlékekkel együtt került a Székesfővárosi Történeti Múzeumba. Pesti vagy budai eredete azonban még kétségtelenül igazolva nincs, lehetséges, hogy mindkettő külföldön készült olyan mű, melyet a pestbudai céhek aránylag gyakran vettek használatba. A XIX. század harmincas évei felé egyre sűrűbben kerültek forgalomba azok az óntányérok, melyek tréfás, pikáns és sokszor nyárspolgári mondásokat tartalmazó, vésett szövegekkel voltak ellátva. A Székesfővárosi Múzeum ezen emlékekből két díszesebb darabot is őriz. A 22 centiméter átmérőjű kerek tányérok bemélyedő közepén — az egyiken — vésett díszítésben nadrágot, szoknyát, valamint két virágszál között pólyáscsecsemőt látunk. Peremén pedig ez olvasható : » Az natrághoz szoknya illik, kettőközt ily rosa nyillik«. (50. kép) A másik tányér közepére égő lámpással haladó férfiú van vésve, peremén pedig a következő körirat : »Az ki Pesthen keres szüzet, gyújtson félnyes nappal tüzet!« (51. kép) Ezeknek a tréfás emlékeknek többnyire csak a vésett díszítése készült Pesten. Maguk a tányérok sokszor idegen gyártmányok. A pólyáscsecsemős tányér fenekén a karlsbadi ónöntők jegyét találjuk beütve, míg a szüzet kereső lámpásos férfiú tányérján jegyet nem látunk. Újabban, mióta a régi pestbudai ónemlékek felkutatására és összeszedésére megindultak a kezdő lépések, a piacon a régi pestbudai ónedényeket utánzó hamisítványok is bukkantak fel. Ezeken pesti és budai mesterségek jelvényeit láthatjuk, vésett díszítésben. Dűlt betűs, vésett és németnyelvű felirataik egyes budai (ácsok 1760, kötélverők 1730, harisnyakötők 1723, pékek 1738 stb.) vagy pesti (paplanosok 1810, ötvösök 1740) céhekre utalnak. A sokszor eredeti, régi, külföldi és néha pestbudai jegyű tányérokat felhasználó hamisítók utánzatait és készítményeit főleg arról lehet megismerni, hogy a vésett díszekbe és betűkbe niellószerű fekete fényes masszát dörzsöltek be, mely hamarosan és könnyűszerrel eltávolítható. A kidörzsölés után alattuk ezüstfehéren ragyog a fém. Szerencsére a rajtuk szereplő évszámok is azonnal útbaigazítanak. Kezünkbe került a pesti ötvöscéh 1740-es évvel jelzett óntányérja : vagyis tehát még egy olyan évszámmal szereplőén, mikor ez a céh még meg sem alakult. Az Iparművészeti Múzeum eljárt a Kőszegen élő egyik hamisító ellen, úgyhogy az a működését be is szüntette. Valószínű azonban, hogy ezek a hamisítványok még sokáig fognak keringeni mind a piacon, mind a műgyűjtők között, mindaddig, míg általánosan közismertté nem lesz, hogy nem eredeti alkotásokkal, hanem csak megtévesztő hamisítványokkal állunk szemben. VII. A pestbudai ónedények anyagának összetételére, finomságára s a hozzá megengedett arányban kevert ólomnak az előirt mértékben való szereplésére az illetékes hatóságoknak nagy gondjuk volt. Az ón finomságát,