Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)

Mihalik Sándor: Pest-budai ónműves emlékek 112-141

IÎ4 MIHAUK SÁNDOR Miklós két tányérja maradt reánk; a budai készítmények teljes egészükben megsemmisültek abban a tűzvészben, mely 1723-ban a Bécsi-kapu közelében tört ki. Az egyházi körmeneten résztvevő hívek vigyázatlansága folytán lőporoshordó lobbant lángra s okozta azt a tüzet, mely végigterjedt és pusztított a várban. A tűzvészben a budai ónműves emlékek is elpusztultak, s a helyi ónműveseknek sürgős munkákkal kellett pótolni és felszerelni a nélkülöző háztartásokat. Budán ekkor két ónműves dolgozott. Csakhamar megütközéssel kellett látniok, hogy a konjunkturális helyzetet kihasználó olasz ónművesek bukkantak fel Budán és elkaparintják előlük a megélhetést és kenyeret jelentő munkaalkalmakat. Sürgős panasszal fordultak tehát mind a budai városi tanácshoz, mind pedig a Szent György-napi tisztújításokra érkezett azon királyi bizottsághoz is, amelyik évente szállt ki és kamarai pénzügyekkel is foglalkozott, és sürgős segítséget kértek aziránt, hogy azokat az olasz ónöntőket, akik házról-házra járnak, tiltsák el a ttiunkától, mert sem a városnak nem fizetnek, sem a kincstári közadók terhében nem részesednek és a pénzt innen csak elviszik. Kérik tehát, hogy az olaszok helyett őket, mint helyi mestereket támogassák. 1723 június 9-én a budai városi tanács ülésén két alkalommal is szóbakerül a kérésük, amelyet azonban a tanács elutasított. Indokolásul felhozta, hogy a tűzvészben az ónműves emlékek teljesen elpusztultak, s így a kereslet most oly nagy, hogy a két helyi mester nem tudná ellátni. A budai ónművesek amúgysem akarnak a házakban dolgozni. Ezen indokok alapján az olaszoknak egy bizonyos ideig tehát a munkát még megengedik. Kötelezik azonban az itt dolgozó idegen ónöntőket arra, hogy havonkint négy forintot a városi kamarai hivatalba fizessenek be. A következő nap (június 10-én) a budai tanács ismét a budai ónöntők kérésével foglalkozik és mérlegeli a helyi ónművesek újabb javaslatát. Az idegen ónöntők minden font után hat krajcárt, azonkívül élelmet és szenet követelnek. Ezzel szemben a helyi mesterek csak öt krajcárt kérnek a sima tálért és tányérért és tíz krajcárt a mély tál és gyertyatartó után, élelmezés és szén nélkül, csak azért, hogy a polgárokon való segítés jó szándékát megmutassák. A városi tanács méltányolta is ezt az előterjesztést és azt határozta, hogy ha a helyi mesterek tényleg be is tartják ezen ajánlatukat és eszerint dolgoznak, valamint, ha jó munkát végeznek — amelyet meg fognak vizsgálni — és ha a vásárló közönség részéről is nagy lesz a kereslet, abban az esetben nem fogják a zavarókat (»Störer«-eket) polgári védelemben részesíteni. A városi tanács támogatásával és az olcsóbb árajánlattal a fenyegető versenyt ilykép sikerrel legyőzvén, most már zavartalanul fejlődött tovább a pestbudai ónművesség. A reánk maradt csekélyszámú emlékanyag tanúsága szerint ez a nyugati szomszéd államok hatása alatt formálódott s főleg a csehek és a szudétanémetek által befolyásolt karaktert mutat. Kezdetben többnyire bevándorolt mesterek űzték, később azonban a már Magyarországon született ónöntők, de majdnem teljes egészében a Középeurópában kialakult cseh és német előképek után. 1743-ban bukkan elő az első pesti születésű mester, Weinberger Péter és 1763-ban Budán is végre a helyi születésű Streck Péter lett mesterré.